2010. február 21. Agra, Uttar Pradesh
Hajnali kelés, napfelkelte Tajban. És igaz. Taj Mahal tényleg annyira szép! Persze turisták tömkelege világ minden tájáról kevésbé romantikus, és 750-es belépő fizikailag fáj, de még így is megéri. Őrületes látvány reggeli fényben. Lelki táplálék után testi, tetőteraszos reggeli, végre chai. Vonatjegyvásárlás Delhibe minden rutint bevetve. Nem hagyjuk magunkat mégegyszer bömbölős-hajtépős second classra rábeszélni. Jegy ok, kedden indulunk fővárosba. Ebédre zabkása, ez van, lassan megőrülök egyszerű otthoni ízekért...persze azkat itt hiába keresi az ember. Délután séta hatalmas Fort körül, bácsi járdán kakál... láthatólag ez senkit sem zavar. Csak azért fura, mert Indiában a legnagyobb az egész világon az 1 négyzetméterre jutó nyilvános wc-k száma. Mondjuk a nyilvános wc konkrétan háromoldalról fallal körülvett, általában csempézett kis lukat jelent járda mellett az útszélen, de ilyenből szinte minden utcán van, és használják is őket előszeretettel. Nem csak azért tudom, mert méterekről érezni a szagot, hanem mert mind úgy van kialakítva, hogy a benti történéseket premier plane-ban élvezhesse az utca népe.
Hotelben ma kívülről lefestették a szobaajtónkat úgy, hogy közben bent voltunk.. nem szóltak, hogy minden fog, de aztán rájöttünk...
2010. február 22. Agra, Uttar Pradesh
Utolsó tetőreggelinken vajas kalács feeling kedvenc indiai "buktám" által. Reggeli után megint tekerős bácsi szolgálatait vesszük igénybe, biciklis riksával buszállomás, onnan government busszal Fatehpur Sikri. És megint egész nap Rushdie! Az egyik legnagyobb mogul imádott, de vízhiány miatt csak 14 évig lakott, és több mint 400 évvel ezelőtt üresen hagyott palota-szellemvárosa lenyűgöző. Önjelölt idegenvezetők hada ismét nagyon romantikátlan, szöveg meg nagyon gyenge: ők muszlimok, és kötelességüknek érzik, hogy megmutassák Akbár fantasztikus városát. Aha, csak ne nekünk! Hihetetlen önállóságról téve tanúbizonyságot sikerül egyedül körüljárnunk az üresen hagyott fényűző palotakomplexumot. Haza Agrába BKV kiakasztó. Olyan ez, mint a 11-es busz. Ok, hogy szakadt, meg szarul jár, de amíg kapsz rajta levegőt, addig nincs gond. Amikor már annyian vannak, hogy nem kapsz, van gond. Na, hát itt nagy a baj. Tényleg ajtóból is lógnak (nyugi Banyó, mi természetesen soha nem lógunk ajtóból :-), mellettünk elhúzó járgánynak meg teleülik a tetejét is. Ja, és ne vegyetek almát Indiában! Rossz és őrült drága, almát otthon kell venni!
Fürdőszobában zuhanyból jövő forróvíz nem várt gyönyör. Majd egy hónap vödrös-hidegvizes tisztálkodás után nem igazán lehet szavakkal kifejezni az értékét!
Vacsi tetőn, gobi és paneer pakora nagy kedvencem, mellé curd és chapati, meg hatalmas villámok és égdörgés. Komolyan! Vihar Indiában a száraz évszakban! 40 napig még csak felhőt se láttunk az égen. Egész éjjel szakadó eső fura ősziotthon hangulatot teremt...
2010. február 23. Delhi
Riksával állomás, ahol egyáltalán nem meglepődés, hogy vonat késik. Kétórásról Delhibe érésig feltornázzuk késést háromórásra, ez itt normál. Előre rettegés, mert India 16 milliós fővárosa nem csak arról híres, hogy a legszennyezettebb az egész világon, hanem arról is, hogy itt fejlesztették a legnagyobb tökélyre szegény turisták lehúzását. Állomáson tényleg levegőt se kapunk segítőkész riksások hadától. Még szinte meg sem érkeztünk Delhibe, de már érződik a levegőben a "no-money-friendship szag". Hotelig keményen megalkudunk. Hotel viszont első igazi ballépés szállás téren. Sokkoló. Lefoglalt double bedünk kőépület tetejére farostlemezből összetákolt és egymásnak támasztott bódék sorozatának egyike. Rendes fal nincs, tetőként szolgáló lécek olyan alacsonyan vannak, higy S. nem tud kiegyenesedni a "szobában", ágyon matracként szalmazsák (legalábbis olyan zsizsegős hangot ad). Tisztára slum, csak nem 10-en vagyunk egy viskóra, hanem ketten. Egy éjszakát bevállalunk ilyeniskell-alapon, majd városfelfedező délutáni séta helyett szállásfelfedező. Kínálat óriási, ablak annál kevesebb. Megtekintett szobák kb 90%-ának egyáltalán nincs ablaka... végül ott foglalunk, ahol ígérik, mindent megtesznek, hogy holnap ablakos szobát kapjunk... ez van, nagyok az igényeink! Vacsira jó kis szakadt beülőst találunk, dal makhani, butter roti csak 5, és fergeteges sajtos krumplipüre itteni módra. Rémszállásra visszatérve réméjszaka. Esküszöm, hogy tetves a párna meg az ágy, ez nem lehet szúnyogcsípés!!
Boldog szülinapot, Dani!
2010. február 24. Delhi
Rémhotel-reggeli után átcuccolás ablak reményében Main Bazaari szállóba. A dilemma tárgya: hidegvíz és ablak, vagy melegvíz és neoncső. Nem kérdés, hidegvíz és ablak. Valamit valamiért, ez India. Új környékünk fergeteges bazárváros, de egyelőre nincs sok időnk felfedezni, mert szállóban van wifi! Hihetelne boldogság egy napra potompénzen megvásárolt ágyban netezés... szánalmas, tudom, de ki vagyunk éhezve! Vacsi tegnapiban, thai noodles és most hagymás krumplipüré-szerűség, imádom.
2010. február 25. Delhi
Reggelire új szutykos beülőssel próbálkozunk, ahol a kiszolgálás ugyan gyors, csak nem a menüt teszik elénk rögvest, hanem a kaját. Merthogy választás nincs, itt ez van. Ezt eszi mindenki. Így, megkímélve a választás nehézségeitől, esszük mi is, ami van: kicsit túlfűszerezett (mint Indiában minden) krumlislángost dal fry-al. 80 ft-os reggeli, és némi jószándékú félretájékoztatás után közelebb merészkedünk Ódelhihez. Séta Jama Masjid-ig nem akkora élmény, Delhi nem olyan nagyvonalú, szeretnivalóan nyüzsgő világváros, mint Bombay. Inkább szakadt vidéki kisváros, csak bazi nagyban. India legnagyobb mecsetje elhalasztva, fényképezővel nem engednek be, pedig tetőtől-talpig mecset-komform öltözékünk nagyon jól sikerült. Vörös erőd is csak kívülről, mert nagy feladatunk van mára. Jógaközpontot keresni Indiában nem olyan egyszerű, Delhiben meg főleg nem az. Pontos címmel felszerelkezve teszteljük riksások városismeretét, legtöbben megbuknak. A baj az, hogy vannak olynok is, akik azt mondják, tudják hol van, de persze gőzük sincs... legrosszabb esetben a cetlinket sem tudják elolvasni, mert egyáltalán nem tudnak olvasni... Sebtiben összehívott riksás csúcstalálkozó, és végre egy legény a gáton, aki ismerni véli nevezett helyet! Emberünk nagyon kitartó, út közben többször megállunk kérdezősködni, meg egyszer azért is, mert pisil egyet az út mellett, de aztán meglesz az intézet! Az India Heritage Society-nak keresztelt Iyengar jóga központ nem is India! Gyönyörű-modern-rendezett-tiszta, nem hiszünk a szemünknek. Lány kedvesen és tökéletes angolsággal tájékoztat az órákról, amik viszont nem a m pénztárcánkhoz szabottak. Egy másfél órás gyakorlás kb 4200 ft... a világ egyik legszegényebb metropoliszában. A nap ledöbbenése: India fővárosában egyetlen képzett Iyengar jóga tanár van. No comment.