2010. február 14. Jaisalmer, Rajasthan
Február 14, Valentin napi lehúzás indul! Na nem, mintha a Valantin nap indiai ünnep lenne (vagy ünnep lenne egyáltalán), de itteni sales-es barátaink ragyogóan alkalmazkodtak a nyugati igényekhez. Szegény S.-t percenként kérdezgetik, miért nem akarja boldoggá tenni a feleségét (a bátrabbak barátnőnek titulálnak) egy szép sállal, kendővel, fülbevalóval, vagy akármivel, én meg nem győzöm bizonygatni, mennyire nincs szükség a boldogságomhoz egy Ganesha szoborra vagy pasmina sálra. Délután S. új haverjával találkozás, szent tehenek kerülgetése nagyon szűk sikátorokban, és lehetetlen küldetés. Jaisalmerben tényleg sok a piperecikkeket áruló bolt, de a napok óta mintapéldányként magammal hurcolt utolsó kozmetikai vattakorongomnál megáll a tudomány. Ilyet még nem láttak, de csak ehhez hasonlót sem.. Papírzsepi van, egy százas csomag éppen annyiba kerül, mint fürdőszobás, tv-s szuperszobánk két főre egy éjszakára. Ez van, Indiában biztos több a szoba, mint a papírzsepi. Este romantikus naplemente tónál hármasban, S., én és nyomunkban árnyékként járkáló szakadt szent (?) ember. Vacsira veg pulao, a "not spicy"-t vagy nem értik, vagy nem tudják elképzelni, hogy milyen az.

2010. február 15. Jaisalmer, Rajasthan
Ma végre elhagyjuk betegség helyszínét. Teve ismét megússza a dolgot, még nem merek több órát sivatagi dűnék közötti wc-mentes övezetben tölteni. (Néha azt gondolom, hogy az egész sivatag egy WC a water-t leszámítva...india pedig egy szemétdomb. Itt az utca a szemetes, az emberek pedig egyik portáról tologatják a másikra a "trutymó"-t. Ez látaszólag senkit nem zavar... Reggelente látom néhány érzékenyebb (fázósabb) lélek felgyútj egy-egy szemétkupacot, a rend kedvéért. Napközben a szakatabbja átnyálazza (szó szerint), ami az utcára kerül, majd nagyság/szerencse szerint érkezik a tehén, kecske, disznó, kutya és a patkányok. Az Öntisztitás piramisa, csak nem működik...S ) Délután vonatra szállunk, irány Jaipur, a változatosság kedvéért kék és arany városok után most egy rózsaszín, Rajasthan fővárosa következik. Vonaton közelebbi ismeretségbe kerülés wc-vel kihagyható élmény, de én még nem tudom kihagyni. Vagonnyi 20 éves fiúval utazunk. Most lett vége a szünetnek, mennek vissza a suliba, és láthatóan bliccelnek, mert minden egyes helyen legalább hárman ülnek. Saját upper bedjeineket is foggal-körömmel tudjuk csak megvédeni.

2010. február 16. Jaipur, Rajasthan
Hajnalban apró félretájékoztatás miatt majdnem továbbrobogunk Delhibe, félálomban dobáljuk le cuccokat vonatról jaipuri állomáson. S. emberesre serkent szakállát dícsérő riksás fiúval hotelbe, személyzet sikeres felzargatása, szoba kicsit drága, de fürdőszobás. Saját wc alkalmatosságunknak szárnya van. Szárnyak elméletileg arra hivatottak, hogy nyugati és keleti típusú pisilésre is használhatóvá tegyék wc-t. Gyakorlatilag szárnyak miatt nem lehet rendesen, nyugati módra föléguggolni, a keleti taposós-guggolás meg nem alkalmas tériszonyosoknak a kb méteres magasság miatt. (Szerintem kényelmes. S : ) Szoba ablaka tetőterasszal egy szintben, szemöldökszedés közben tetőn rosszalkodó majomcsaláddal szemezek. Nem tudják mire vélni a műveletet, nagyon vicces.
A pink city nem annyira rózsaszín, inkább narancsos, de tényleg egészen egyszínű. Motorosriksa alig, cserébe rengeteg biciklis! Eddig ilyenekkel még nem találkoztunk, sok kis szikár ember kétszemélyes "hintókon" fuvaroz apait-anyait beleadva néha egész családokat. Ráadásul nagy salesman-ek, egyik 10-ért városnézést ígér 3 palota érintésével, mi pedig bepalizódunk, ahogy kell. Fura rabszolgahajcsár-érzés hamar elmúlik, mert vagy sajnálatból nem ülünk be a biciklis emberekhez, és akkor nem lesz munkájuk, vagy beülünk, és akkor lesz... Több, mint egy hónap India sem edzett meg minket eléggé, emberünk simán behúz a csőbe! Első palota helyett textilgyár és persze bolt, második palota helyett drágakő és ékszerűzlet. Először még jófejségből (vagy lúzerségből?) (egyértelmű lúzerség S.) bemegyünk szétnézni, ékszeres helyen viszont kerekperec kijelentjük, hogy nem vagyunk kíváncsiak a boltra. Bácsink erre kifejezéstelen arccal arrébbtol (!) minket a bolt elől, majd közli, hogy legyünk olyan kedvesek és hasonló helyzetben menjünk be a boltba, mert ő már azért is lóvét kap, ha csak szétnézünk, nem is kell vásárolnunk... és simán visszatol előbbi bolt elé. Szénné égünk. És még nincs vége, harmadik palota helyett újabb textilüzlet undorítóan rámenős eladóval, aki a végére nyolcadára alkudja le a saját árát. Ez már elvi kérdés, természetesen nem veszünk semmit és jól elhajtjuk bácsinkat is. (Még majd játszuk el a boltban, hogy holnap visszajövünk, mert ezt akarta... S.) Ennyit ér egy városnézés 10-ért...Ingyen és gyalogosan folytatjuk, city palace, Jantar Mantar, Hawa Mahal. Újabb, de jóelőre kialkudott biciklis túrára vállalkozunk, fiú egész a vasútállomásig teker velünk. Állomás nincs közel, négysávos úton színesre pingált, hatalmas elefántokat, sok-sok biciklis és motoros riksát, kutyákat, teheneket, motorokat és vadiúj Suzukikat kerülgetünk az esti csúcsban. S.-nál kezdődő gerincferdüléd, biciklis riksák még nekem is alacsonyak. Sikeres jegyvásárlás, pénteken irány Agra és a Taj!
Vacsira helyi kedvencünk, paneer pakoda sok rotival és curddel. Egész éjjel tüzijáték és csatazaj, temérdek esküvő van ma este, állítólag nagyon szerencsés nap van házasulás-szempontból. Itt nem törődnek a nálunk szokásos, uncsi "ha-esküvő-akkor-szombat-este-elvvel", ha az asztrológus azt tartja szerencsésnek, simán megtartják a lagzit mondjuk szerdán reggel. (De, ha az arát is az asztrológus választja ki, akkor szerintem baj van. S.,)

2010. február 17. Jaipur, Rajasthan
Hűvös reggel után ragyogó napsütésben Hawa Mahal, a szelek és a háremhölgyek palotája. Apró kőrácson kikukucskálás utca forgatagára, pont mint annak idején hivatásos feleségek. Innen át egész óvároson Majomtemplom becenevű Surya Mandirba. Őrületes kilátás töklapos Jaipurra, és baromi sok majom. De nemcsak egész majomcsaládok, hanem sok-sok kecske, tehén, disznó, kutya és mókus...tiszta állatkert. Fent gyönyörűséges apró hindu templomban "áldott állapotba" kerülök homlokomon piros pötty által, S. elmenekül áldás elől. Hazafelé helyi BKV igénybevétele indiai tömegközlekedési viszonyokat kutató tanulmányunk további csiszolása érdekében. Goaihoz hasonló pici buszok hangos kiabálós emberrel, körben lócák ülőhelyként. (Lefátyolozott arcú lányok, asszonyok (állítólag a lábujjon viselt gyűrűböl lehet tudni, ki férjezett, ha pedig hindu, akkor a feje tetején a választékba van egy piros csík festve a hölgynek, vagy egyszerűen öt gyerekkel van...) A fiúk max. mellig érnek, nem sok kövér akad, és mind Travoltás szövetnadrágban, csillógó anyagból készült tapadós ingben feszít. Néha előkerül a fésű is a farzsebből, ahogy kell. Ellenpontként nagyon gyakran mocskos mód retkes a nadrág az ülő, kéztörlő felületen. A böfögés, f...gás, bétel és fölhörgött egyébb anyagok publikus köpködése látszólag senkit nem zavar. Az udvariasság szó jelentését veszti. Nincs előreengedés, vagy átadjuk a helyünket, cserébe, ha nem állsz félre, neked jön a dudáló motoros. J. nemrég világosított fel, hogy jófejségből dudálnak, hogy tudjam, tudják, hogy jönnek. Majd minden teherautó hátuljára ki van írva: Dudálj! S.)
Beülős vacsi után hidegzuhany. Hotelben már többször volt példa melegvízre, de mindig csak délben.
Éjjeli félálomban szárnyas wc-re felkapaszkodás cirkuszi mutatvánnyal is felér.

2010. február 18. Jaipur, Rajasthan
Ma csalódás itteni törzshelyünkben. Nomoneyfriendship alapon és hosszú ideje egyetlen fehérszínű törzsvendégként eddigi szakadt fecni helyett szép új étlapot kapunk. De ha már új menüt gyártottak nekünk, akkor jól fel is vitték az árakat, mindet kb 5-tel.. persze a hindi étlap nem változott tegnap óta. Délután Margit-sziget-feeling keresése nagy parkban. Napsütés és zöld gyep ok, de sziget-érzést rombolja a sok szakadt friendshipre hajtó helyi és az először óriási mókusnak nézett patkány. Pipereboltban lány fehérítős testápolót akar ránksózni. Ok, sokat barnultam az elmúlt egy hónapban, de azért ennyit nem...
Vacsira veg fried rice új helyen. Rejtély, de az indiaiak tényleg nem tudják azt mondani, hogy, nem. Mondhatsz, vagy kérhetsz bármit, tuti a széles mosoly és a "yes, sir/madam", miközben biztos lehetsz benne, hogy a felét se értette annak, amit mondtál... rendelésnél már kézzel-lábbal mutogatunk, mert itt általában a számokat sem értik. Néhány hasznos hindi kifejezést is magunkra szedtünk, de amikor S. hindiül próbálkozik rendelni, attól láthatólag mégjobban összezavarodnak.. lehet, hogy még gyakorolnunk kell kicsit a kiejtést :-) (Szerintem a gyerek nem tudott hindiül, biztos vmi vidéki dialektust beszélt... S)

Sokkoló: vonatjegy vásárlásnál hosszú várakozás. Az elöttünk ülő átlagos külsejű férfi, miután a fia (kinézetre legalábbis) megszerzi a jegyet, egyszerüen lehuppan a székröl a földre. Keze is, lába is lent. Furcsán gugol; terpeszben, térdei oldalra húzva. Elindul a kijárat felé, abban a pozicióban ahogy iskolában a békaugrás megy. Nem ugrik, gyalogol. Kint pótkerekes robogó várja. Mindketten sokáig hallgatunk...

2010. február 19. Agra, Uttar Pradesh
Hajnali állomásra riksázás után embertpróbáló viszontagságok árán jutunk Taj Mahal otthonába. Első és utolsó second class vonatozástól előre félek, de officeban ember képünkbe nevet, amikor megkérdezzük, hogy a másodosztályon kell-e majd harcolni a helyért... Ehhez képest sosemlátott élethalálharc. (Korábban sose értettük, miért szaladnak több tucatjával az emberek már akkor mikor még meg sem állt a vonat... S.) Leendő útitársaink őrült hisztériában nyomulnak fel vagonba, ahová állítólag mindenkinek van helye. Magyar embernek ez sok, ilyesmire csak azok képesek, akik 1 milliárdan vannak! S. nagynehezen felvonszol a vonatra, rettegek, hogy ha elengedi a kezem, sose látom többet. Fent még sokkal rosszabb. Minden oldalról nyomnak, hindi ordibálástól zeng a fejem, megmozdulni lehetetlen. Feladom a reménytelen küzdelmet, bömbölni kezdek tömeg kellős közepén. Nincs mit tenni, patakokban folyik a könny az arcomon és hangosan szipogok. Útitársak ledöbbennek. Egymással naponta megküzdenek, de zokogó fehér lánnyal ritkán... Óráknak tűnik, mire elvergődünk a helyünkre, ahol persze már így is duplán ülnek. Csoda folytán mégis ülőhelyhez jutunk, de levegőhöz nem. Mindenhol ember. Az arcunkban, a lábunk közt, mindenhol. Ok, sokan vannak, tudom. 2 rúpiáson Lánchíd helyett anya-apa-két gyerek, szöveg: small family, happy family. Úgy tűnik, még nem olvasták...
Néni 4 órán át ül a fél bal és a teljes jobb lábfejemen, miközben combomon könyököl. Láb elhalásától félek, néni édesen alszik rajtam. (Kétszer nagyon komoly szóváltás a vagonban, egyszer kis bunyó is. Nekem furcsa, második alkalom, hogy olyan állomáson pihen a vonat, jó sokat, ahonnan ugyan abba az irányba indul tovább amerről jött. Zsákállomás? Míg állunk, az ablak alatt kis család földön ülve vár. Apa, anya és közel fél tucat poronty. Az egyik kisfiú bebizonyítja, nem kell ezer féle játék a gyereknek. Kb. 20 centis, cserépléc méretű fadarab van nála. Először dobol a földön, késöbb madzagot fűz át a lyukas fán, hogy pörgetni tudja. Idönként megcsócsálja a fát. Testvérével korcsolyának/gördeszkának nevezik ki végül. Rááll, a szabad lábával löki magát. Amikor nem csúszik elégé, újból leül0. Nyalni kezdi a játékát, de rendesen ám. Az egyik oldalát vastagon benyálazza. Elöször nem értjük, de bemutatót tart mennyivel jobban csúszik így. Szinte semmivel. Bármibe fogadok J-vel, hogy a kissrác soha nem betegszik meg... S.)
5 és fél órányi rémvonatozás után rezignáltan fogadom, hogy Aladdin városába értünk. Prepaid riksa hotelbe, szoba fürdőszobás-gekkós (ez itt valami hagyomány?) Reggeli sokk kezelése még nagyobb sokkal, Taj hófehér kupolája hotel teraszától szinte karnyújtás. Ebédre pakora, chapati, rizs, curd és tömény Taj-látvány. El se hiszem, hogy itt vagyok! Délután séta istennőként tisztelt Yamuna partjára. Gangával ugyan még nem találkoztunk, de Yamuna nem tűnik annyira koszosnak. Helyi hinduk felajánlásokat hoznak folyó-hölgynek, virágok, fűszerek és sok kaja...amit aztán a szent tehenek és a nemszent kutyák fogyasztanak el. (Ahogy a virágokat, zöld növényekből formált hajót ráteszik a vízre, abban van vmi. De aztán simán az áldozat után dobja a bácsi a nylont, akik pedig ételt hoznak azok is spontán a parton hagyják a zacsit...nekem ez magas. Bal kézzel áldozunk, fohász, ima, meg ki tudja még... jobbal meg belepiszkítunk rögtön. Ugyan akkor ugyan oda ahol az elöbb még "spiritualizáltunk". Hogy van ez? S.) Naplemente. Taj. Megmagyarázhatatlan nyugalom.

2010. február 20. Agra, Uttar Pradesh
Agrában végre megint igazi nyár, Ahmedabad óta nem volt ilyen jóidőnk! Tetőterszos reggeli után hatalmas túra Taj minden lehetséges szemszögből történő fotózása céljából. Hosszú vasúti híd keskeny gyalogútján átkelés kitikkadt Yamuna túlpartjára. Parton nagyüzemben tehénszart gyártanak, ameddig a szem ellát, kerek lepények száradnak. Úgy tűnik, nem sok külföldi választja ezt az utat, annál több a helyi, meg a kéregető gyerek. A szokásos "money/rupees, please" helyett itt nagyon furcsa próbálkozás: először chocolate, aztán shampoo, pen... vagyis ha csokit nem adunk, akkor legalább sampont adhatnánk, vagy minimum egy tollat. A csokira biztos a turisták szoktatták rá őket, de miből gondolják, hogy épp van nálam sampon? Túlparton Baby Taj, a felnőtt majd holnap. Tetszik. Szerintem mogul építészet nem giccses, inkább nyugodt-letisztult. India legtúristább városában semmi sem barátság, minden pénz. Miután leperkáltuk helyiekhez képest tízszeres belépőnket, cipő-őr bácsinak van képe közölni, hogy ha vissza akarom kapni a szandálomat, neki fizessek, amennyit jónak látok... hát, nem látom jónak az egészet.
Mini Taj után illegalitás. Rizsföldek között húzódó,úttalan út végén szögesdrótón verekedjük át magunkat Yamuna partjára, épp szemben ezeregyéjszaka-tornyos Taj-al. (Víz elfogyott, jobb híján veszünk egy tucat répát, kivül vörös a közepe fehér. Itt ilyen, szeretjük, nagyon finom. S.) A sok bivalyon, néhány pásztorfiún, nameg rajtunk, illegális túristákon kívül hatalmas sasok és hosszúlábú, pelikánszerű madarak gyönyörködnek a kilátásban. A Taj mellett halottégető gath, három máglya ég éppen, körben emberek, a Hare Krisna egészen máshogy szól itt, mint Somogyvámoson... Ijesztően lenyűgöző, és lenyűgözően ijesztő látvány! Idillünket katonaruhás emberek kiabálása zavarja meg. Naná, hogy nem szabadna itt lennünk, és hál' Istennek, hogy eddig nem vettek észre. Élményektől lüktető fejjel haza, vacsira utcán félbe vágott krumpli sülve, otthon-íze van.

Legdurvább: hazafelé, út szélén, fiúcska szemetet válogat zsákokból. Közelebb érve látjuk, a kezével söpörgeti külön a tűket a használt fecskendőktől.Nem tudjuk melyik jobb, mi váltható még pénzzé... bármelyik is, kétlem, hogy megéri! S.