2010. február 25., csütörtök
2010. február 21. Agra, Uttar Pradesh
Hajnali kelés, napfelkelte Tajban. És igaz. Taj Mahal tényleg annyira szép! Persze turisták tömkelege világ minden tájáról kevésbé romantikus, és 750-es belépő fizikailag fáj, de még így is megéri. Őrületes látvány reggeli fényben. Lelki táplálék után testi, tetőteraszos reggeli, végre chai. Vonatjegyvásárlás Delhibe minden rutint bevetve. Nem hagyjuk magunkat mégegyszer bömbölős-hajtépős second classra rábeszélni. Jegy ok, kedden indulunk fővárosba. Ebédre zabkása, ez van, lassan megőrülök egyszerű otthoni ízekért...persze azkat itt hiába keresi az ember. Délután séta hatalmas Fort körül, bácsi járdán kakál... láthatólag ez senkit sem zavar. Csak azért fura, mert Indiában a legnagyobb az egész világon az 1 négyzetméterre jutó nyilvános wc-k száma. Mondjuk a nyilvános wc konkrétan háromoldalról fallal körülvett, általában csempézett kis lukat jelent járda mellett az útszélen, de ilyenből szinte minden utcán van, és használják is őket előszeretettel. Nem csak azért tudom, mert méterekről érezni a szagot, hanem mert mind úgy van kialakítva, hogy a benti történéseket premier plane-ban élvezhesse az utca népe.
Hotelben ma kívülről lefestették a szobaajtónkat úgy, hogy közben bent voltunk.. nem szóltak, hogy minden fog, de aztán rájöttünk...
2010. február 22. Agra, Uttar Pradesh
Utolsó tetőreggelinken vajas kalács feeling kedvenc indiai "buktám" által. Reggeli után megint tekerős bácsi szolgálatait vesszük igénybe, biciklis riksával buszállomás, onnan government busszal Fatehpur Sikri. És megint egész nap Rushdie! Az egyik legnagyobb mogul imádott, de vízhiány miatt csak 14 évig lakott, és több mint 400 évvel ezelőtt üresen hagyott palota-szellemvárosa lenyűgöző. Önjelölt idegenvezetők hada ismét nagyon romantikátlan, szöveg meg nagyon gyenge: ők muszlimok, és kötelességüknek érzik, hogy megmutassák Akbár fantasztikus városát. Aha, csak ne nekünk! Hihetetlen önállóságról téve tanúbizonyságot sikerül egyedül körüljárnunk az üresen hagyott fényűző palotakomplexumot. Haza Agrába BKV kiakasztó. Olyan ez, mint a 11-es busz. Ok, hogy szakadt, meg szarul jár, de amíg kapsz rajta levegőt, addig nincs gond. Amikor már annyian vannak, hogy nem kapsz, van gond. Na, hát itt nagy a baj. Tényleg ajtóból is lógnak (nyugi Banyó, mi természetesen soha nem lógunk ajtóból :-), mellettünk elhúzó járgánynak meg teleülik a tetejét is. Ja, és ne vegyetek almát Indiában! Rossz és őrült drága, almát otthon kell venni!
Fürdőszobában zuhanyból jövő forróvíz nem várt gyönyör. Majd egy hónap vödrös-hidegvizes tisztálkodás után nem igazán lehet szavakkal kifejezni az értékét!
Vacsi tetőn, gobi és paneer pakora nagy kedvencem, mellé curd és chapati, meg hatalmas villámok és égdörgés. Komolyan! Vihar Indiában a száraz évszakban! 40 napig még csak felhőt se láttunk az égen. Egész éjjel szakadó eső fura ősziotthon hangulatot teremt...
2010. február 23. Delhi
Riksával állomás, ahol egyáltalán nem meglepődés, hogy vonat késik. Kétórásról Delhibe érésig feltornázzuk késést háromórásra, ez itt normál. Előre rettegés, mert India 16 milliós fővárosa nem csak arról híres, hogy a legszennyezettebb az egész világon, hanem arról is, hogy itt fejlesztették a legnagyobb tökélyre szegény turisták lehúzását. Állomáson tényleg levegőt se kapunk segítőkész riksások hadától. Még szinte meg sem érkeztünk Delhibe, de már érződik a levegőben a "no-money-friendship szag". Hotelig keményen megalkudunk. Hotel viszont első igazi ballépés szállás téren. Sokkoló. Lefoglalt double bedünk kőépület tetejére farostlemezből összetákolt és egymásnak támasztott bódék sorozatának egyike. Rendes fal nincs, tetőként szolgáló lécek olyan alacsonyan vannak, higy S. nem tud kiegyenesedni a "szobában", ágyon matracként szalmazsák (legalábbis olyan zsizsegős hangot ad). Tisztára slum, csak nem 10-en vagyunk egy viskóra, hanem ketten. Egy éjszakát bevállalunk ilyeniskell-alapon, majd városfelfedező délutáni séta helyett szállásfelfedező. Kínálat óriási, ablak annál kevesebb. Megtekintett szobák kb 90%-ának egyáltalán nincs ablaka... végül ott foglalunk, ahol ígérik, mindent megtesznek, hogy holnap ablakos szobát kapjunk... ez van, nagyok az igényeink! Vacsira jó kis szakadt beülőst találunk, dal makhani, butter roti csak 5, és fergeteges sajtos krumplipüre itteni módra. Rémszállásra visszatérve réméjszaka. Esküszöm, hogy tetves a párna meg az ágy, ez nem lehet szúnyogcsípés!!
Boldog szülinapot, Dani!
2010. február 24. Delhi
Rémhotel-reggeli után átcuccolás ablak reményében Main Bazaari szállóba. A dilemma tárgya: hidegvíz és ablak, vagy melegvíz és neoncső. Nem kérdés, hidegvíz és ablak. Valamit valamiért, ez India. Új környékünk fergeteges bazárváros, de egyelőre nincs sok időnk felfedezni, mert szállóban van wifi! Hihetelne boldogság egy napra potompénzen megvásárolt ágyban netezés... szánalmas, tudom, de ki vagyunk éhezve! Vacsi tegnapiban, thai noodles és most hagymás krumplipüré-szerűség, imádom.
2010. február 25. Delhi
Reggelire új szutykos beülőssel próbálkozunk, ahol a kiszolgálás ugyan gyors, csak nem a menüt teszik elénk rögvest, hanem a kaját. Merthogy választás nincs, itt ez van. Ezt eszi mindenki. Így, megkímélve a választás nehézségeitől, esszük mi is, ami van: kicsit túlfűszerezett (mint Indiában minden) krumlislángost dal fry-al. 80 ft-os reggeli, és némi jószándékú félretájékoztatás után közelebb merészkedünk Ódelhihez. Séta Jama Masjid-ig nem akkora élmény, Delhi nem olyan nagyvonalú, szeretnivalóan nyüzsgő világváros, mint Bombay. Inkább szakadt vidéki kisváros, csak bazi nagyban. India legnagyobb mecsetje elhalasztva, fényképezővel nem engednek be, pedig tetőtől-talpig mecset-komform öltözékünk nagyon jól sikerült. Vörös erőd is csak kívülről, mert nagy feladatunk van mára. Jógaközpontot keresni Indiában nem olyan egyszerű, Delhiben meg főleg nem az. Pontos címmel felszerelkezve teszteljük riksások városismeretét, legtöbben megbuknak. A baj az, hogy vannak olynok is, akik azt mondják, tudják hol van, de persze gőzük sincs... legrosszabb esetben a cetlinket sem tudják elolvasni, mert egyáltalán nem tudnak olvasni... Sebtiben összehívott riksás csúcstalálkozó, és végre egy legény a gáton, aki ismerni véli nevezett helyet! Emberünk nagyon kitartó, út közben többször megállunk kérdezősködni, meg egyszer azért is, mert pisil egyet az út mellett, de aztán meglesz az intézet! Az India Heritage Society-nak keresztelt Iyengar jóga központ nem is India! Gyönyörű-modern-rendezett-tiszta, nem hiszünk a szemünknek. Lány kedvesen és tökéletes angolsággal tájékoztat az órákról, amik viszont nem a m pénztárcánkhoz szabottak. Egy másfél órás gyakorlás kb 4200 ft... a világ egyik legszegényebb metropoliszában. A nap ledöbbenése: India fővárosában egyetlen képzett Iyengar jóga tanár van. No comment.
Hajnali kelés, napfelkelte Tajban. És igaz. Taj Mahal tényleg annyira szép! Persze turisták tömkelege világ minden tájáról kevésbé romantikus, és 750-es belépő fizikailag fáj, de még így is megéri. Őrületes látvány reggeli fényben. Lelki táplálék után testi, tetőteraszos reggeli, végre chai. Vonatjegyvásárlás Delhibe minden rutint bevetve. Nem hagyjuk magunkat mégegyszer bömbölős-hajtépős second classra rábeszélni. Jegy ok, kedden indulunk fővárosba. Ebédre zabkása, ez van, lassan megőrülök egyszerű otthoni ízekért...persze azkat itt hiába keresi az ember. Délután séta hatalmas Fort körül, bácsi járdán kakál... láthatólag ez senkit sem zavar. Csak azért fura, mert Indiában a legnagyobb az egész világon az 1 négyzetméterre jutó nyilvános wc-k száma. Mondjuk a nyilvános wc konkrétan háromoldalról fallal körülvett, általában csempézett kis lukat jelent járda mellett az útszélen, de ilyenből szinte minden utcán van, és használják is őket előszeretettel. Nem csak azért tudom, mert méterekről érezni a szagot, hanem mert mind úgy van kialakítva, hogy a benti történéseket premier plane-ban élvezhesse az utca népe.
Hotelben ma kívülről lefestették a szobaajtónkat úgy, hogy közben bent voltunk.. nem szóltak, hogy minden fog, de aztán rájöttünk...
2010. február 22. Agra, Uttar Pradesh
Utolsó tetőreggelinken vajas kalács feeling kedvenc indiai "buktám" által. Reggeli után megint tekerős bácsi szolgálatait vesszük igénybe, biciklis riksával buszállomás, onnan government busszal Fatehpur Sikri. És megint egész nap Rushdie! Az egyik legnagyobb mogul imádott, de vízhiány miatt csak 14 évig lakott, és több mint 400 évvel ezelőtt üresen hagyott palota-szellemvárosa lenyűgöző. Önjelölt idegenvezetők hada ismét nagyon romantikátlan, szöveg meg nagyon gyenge: ők muszlimok, és kötelességüknek érzik, hogy megmutassák Akbár fantasztikus városát. Aha, csak ne nekünk! Hihetetlen önállóságról téve tanúbizonyságot sikerül egyedül körüljárnunk az üresen hagyott fényűző palotakomplexumot. Haza Agrába BKV kiakasztó. Olyan ez, mint a 11-es busz. Ok, hogy szakadt, meg szarul jár, de amíg kapsz rajta levegőt, addig nincs gond. Amikor már annyian vannak, hogy nem kapsz, van gond. Na, hát itt nagy a baj. Tényleg ajtóból is lógnak (nyugi Banyó, mi természetesen soha nem lógunk ajtóból :-), mellettünk elhúzó járgánynak meg teleülik a tetejét is. Ja, és ne vegyetek almát Indiában! Rossz és őrült drága, almát otthon kell venni!
Fürdőszobában zuhanyból jövő forróvíz nem várt gyönyör. Majd egy hónap vödrös-hidegvizes tisztálkodás után nem igazán lehet szavakkal kifejezni az értékét!
Vacsi tetőn, gobi és paneer pakora nagy kedvencem, mellé curd és chapati, meg hatalmas villámok és égdörgés. Komolyan! Vihar Indiában a száraz évszakban! 40 napig még csak felhőt se láttunk az égen. Egész éjjel szakadó eső fura ősziotthon hangulatot teremt...
2010. február 23. Delhi
Riksával állomás, ahol egyáltalán nem meglepődés, hogy vonat késik. Kétórásról Delhibe érésig feltornázzuk késést háromórásra, ez itt normál. Előre rettegés, mert India 16 milliós fővárosa nem csak arról híres, hogy a legszennyezettebb az egész világon, hanem arról is, hogy itt fejlesztették a legnagyobb tökélyre szegény turisták lehúzását. Állomáson tényleg levegőt se kapunk segítőkész riksások hadától. Még szinte meg sem érkeztünk Delhibe, de már érződik a levegőben a "no-money-friendship szag". Hotelig keményen megalkudunk. Hotel viszont első igazi ballépés szállás téren. Sokkoló. Lefoglalt double bedünk kőépület tetejére farostlemezből összetákolt és egymásnak támasztott bódék sorozatának egyike. Rendes fal nincs, tetőként szolgáló lécek olyan alacsonyan vannak, higy S. nem tud kiegyenesedni a "szobában", ágyon matracként szalmazsák (legalábbis olyan zsizsegős hangot ad). Tisztára slum, csak nem 10-en vagyunk egy viskóra, hanem ketten. Egy éjszakát bevállalunk ilyeniskell-alapon, majd városfelfedező délutáni séta helyett szállásfelfedező. Kínálat óriási, ablak annál kevesebb. Megtekintett szobák kb 90%-ának egyáltalán nincs ablaka... végül ott foglalunk, ahol ígérik, mindent megtesznek, hogy holnap ablakos szobát kapjunk... ez van, nagyok az igényeink! Vacsira jó kis szakadt beülőst találunk, dal makhani, butter roti csak 5, és fergeteges sajtos krumplipüre itteni módra. Rémszállásra visszatérve réméjszaka. Esküszöm, hogy tetves a párna meg az ágy, ez nem lehet szúnyogcsípés!!
Boldog szülinapot, Dani!
2010. február 24. Delhi
Rémhotel-reggeli után átcuccolás ablak reményében Main Bazaari szállóba. A dilemma tárgya: hidegvíz és ablak, vagy melegvíz és neoncső. Nem kérdés, hidegvíz és ablak. Valamit valamiért, ez India. Új környékünk fergeteges bazárváros, de egyelőre nincs sok időnk felfedezni, mert szállóban van wifi! Hihetelne boldogság egy napra potompénzen megvásárolt ágyban netezés... szánalmas, tudom, de ki vagyunk éhezve! Vacsi tegnapiban, thai noodles és most hagymás krumplipüré-szerűség, imádom.
2010. február 25. Delhi
Reggelire új szutykos beülőssel próbálkozunk, ahol a kiszolgálás ugyan gyors, csak nem a menüt teszik elénk rögvest, hanem a kaját. Merthogy választás nincs, itt ez van. Ezt eszi mindenki. Így, megkímélve a választás nehézségeitől, esszük mi is, ami van: kicsit túlfűszerezett (mint Indiában minden) krumlislángost dal fry-al. 80 ft-os reggeli, és némi jószándékú félretájékoztatás után közelebb merészkedünk Ódelhihez. Séta Jama Masjid-ig nem akkora élmény, Delhi nem olyan nagyvonalú, szeretnivalóan nyüzsgő világváros, mint Bombay. Inkább szakadt vidéki kisváros, csak bazi nagyban. India legnagyobb mecsetje elhalasztva, fényképezővel nem engednek be, pedig tetőtől-talpig mecset-komform öltözékünk nagyon jól sikerült. Vörös erőd is csak kívülről, mert nagy feladatunk van mára. Jógaközpontot keresni Indiában nem olyan egyszerű, Delhiben meg főleg nem az. Pontos címmel felszerelkezve teszteljük riksások városismeretét, legtöbben megbuknak. A baj az, hogy vannak olynok is, akik azt mondják, tudják hol van, de persze gőzük sincs... legrosszabb esetben a cetlinket sem tudják elolvasni, mert egyáltalán nem tudnak olvasni... Sebtiben összehívott riksás csúcstalálkozó, és végre egy legény a gáton, aki ismerni véli nevezett helyet! Emberünk nagyon kitartó, út közben többször megállunk kérdezősködni, meg egyszer azért is, mert pisil egyet az út mellett, de aztán meglesz az intézet! Az India Heritage Society-nak keresztelt Iyengar jóga központ nem is India! Gyönyörű-modern-rendezett-tiszta, nem hiszünk a szemünknek. Lány kedvesen és tökéletes angolsággal tájékoztat az órákról, amik viszont nem a m pénztárcánkhoz szabottak. Egy másfél órás gyakorlás kb 4200 ft... a világ egyik legszegényebb metropoliszában. A nap ledöbbenése: India fővárosában egyetlen képzett Iyengar jóga tanár van. No comment.
2010. február 21., vasárnap
2010. február 14. Jaisalmer, Rajasthan
Február 14, Valentin napi lehúzás indul! Na nem, mintha a Valantin nap indiai ünnep lenne (vagy ünnep lenne egyáltalán), de itteni sales-es barátaink ragyogóan alkalmazkodtak a nyugati igényekhez. Szegény S.-t percenként kérdezgetik, miért nem akarja boldoggá tenni a feleségét (a bátrabbak barátnőnek titulálnak) egy szép sállal, kendővel, fülbevalóval, vagy akármivel, én meg nem győzöm bizonygatni, mennyire nincs szükség a boldogságomhoz egy Ganesha szoborra vagy pasmina sálra. Délután S. új haverjával találkozás, szent tehenek kerülgetése nagyon szűk sikátorokban, és lehetetlen küldetés. Jaisalmerben tényleg sok a piperecikkeket áruló bolt, de a napok óta mintapéldányként magammal hurcolt utolsó kozmetikai vattakorongomnál megáll a tudomány. Ilyet még nem láttak, de csak ehhez hasonlót sem.. Papírzsepi van, egy százas csomag éppen annyiba kerül, mint fürdőszobás, tv-s szuperszobánk két főre egy éjszakára. Ez van, Indiában biztos több a szoba, mint a papírzsepi. Este romantikus naplemente tónál hármasban, S., én és nyomunkban árnyékként járkáló szakadt szent (?) ember. Vacsira veg pulao, a "not spicy"-t vagy nem értik, vagy nem tudják elképzelni, hogy milyen az.
2010. február 15. Jaisalmer, Rajasthan
Ma végre elhagyjuk betegség helyszínét. Teve ismét megússza a dolgot, még nem merek több órát sivatagi dűnék közötti wc-mentes övezetben tölteni. (Néha azt gondolom, hogy az egész sivatag egy WC a water-t leszámítva...india pedig egy szemétdomb. Itt az utca a szemetes, az emberek pedig egyik portáról tologatják a másikra a "trutymó"-t. Ez látaszólag senkit nem zavar... Reggelente látom néhány érzékenyebb (fázósabb) lélek felgyútj egy-egy szemétkupacot, a rend kedvéért. Napközben a szakatabbja átnyálazza (szó szerint), ami az utcára kerül, majd nagyság/szerencse szerint érkezik a tehén, kecske, disznó, kutya és a patkányok. Az Öntisztitás piramisa, csak nem működik...S ) Délután vonatra szállunk, irány Jaipur, a változatosság kedvéért kék és arany városok után most egy rózsaszín, Rajasthan fővárosa következik. Vonaton közelebbi ismeretségbe kerülés wc-vel kihagyható élmény, de én még nem tudom kihagyni. Vagonnyi 20 éves fiúval utazunk. Most lett vége a szünetnek, mennek vissza a suliba, és láthatóan bliccelnek, mert minden egyes helyen legalább hárman ülnek. Saját upper bedjeineket is foggal-körömmel tudjuk csak megvédeni.
2010. február 16. Jaipur, Rajasthan
Hajnalban apró félretájékoztatás miatt majdnem továbbrobogunk Delhibe, félálomban dobáljuk le cuccokat vonatról jaipuri állomáson. S. emberesre serkent szakállát dícsérő riksás fiúval hotelbe, személyzet sikeres felzargatása, szoba kicsit drága, de fürdőszobás. Saját wc alkalmatosságunknak szárnya van. Szárnyak elméletileg arra hivatottak, hogy nyugati és keleti típusú pisilésre is használhatóvá tegyék wc-t. Gyakorlatilag szárnyak miatt nem lehet rendesen, nyugati módra föléguggolni, a keleti taposós-guggolás meg nem alkalmas tériszonyosoknak a kb méteres magasság miatt. (Szerintem kényelmes. S : ) Szoba ablaka tetőterasszal egy szintben, szemöldökszedés közben tetőn rosszalkodó majomcsaláddal szemezek. Nem tudják mire vélni a műveletet, nagyon vicces.
A pink city nem annyira rózsaszín, inkább narancsos, de tényleg egészen egyszínű. Motorosriksa alig, cserébe rengeteg biciklis! Eddig ilyenekkel még nem találkoztunk, sok kis szikár ember kétszemélyes "hintókon" fuvaroz apait-anyait beleadva néha egész családokat. Ráadásul nagy salesman-ek, egyik 10-ért városnézést ígér 3 palota érintésével, mi pedig bepalizódunk, ahogy kell. Fura rabszolgahajcsár-érzés hamar elmúlik, mert vagy sajnálatból nem ülünk be a biciklis emberekhez, és akkor nem lesz munkájuk, vagy beülünk, és akkor lesz... Több, mint egy hónap India sem edzett meg minket eléggé, emberünk simán behúz a csőbe! Első palota helyett textilgyár és persze bolt, második palota helyett drágakő és ékszerűzlet. Először még jófejségből (vagy lúzerségből?) (egyértelmű lúzerség S.) bemegyünk szétnézni, ékszeres helyen viszont kerekperec kijelentjük, hogy nem vagyunk kíváncsiak a boltra. Bácsink erre kifejezéstelen arccal arrébbtol (!) minket a bolt elől, majd közli, hogy legyünk olyan kedvesek és hasonló helyzetben menjünk be a boltba, mert ő már azért is lóvét kap, ha csak szétnézünk, nem is kell vásárolnunk... és simán visszatol előbbi bolt elé. Szénné égünk. És még nincs vége, harmadik palota helyett újabb textilüzlet undorítóan rámenős eladóval, aki a végére nyolcadára alkudja le a saját árát. Ez már elvi kérdés, természetesen nem veszünk semmit és jól elhajtjuk bácsinkat is. (Még majd játszuk el a boltban, hogy holnap visszajövünk, mert ezt akarta... S.) Ennyit ér egy városnézés 10-ért...Ingyen és gyalogosan folytatjuk, city palace, Jantar Mantar, Hawa Mahal. Újabb, de jóelőre kialkudott biciklis túrára vállalkozunk, fiú egész a vasútállomásig teker velünk. Állomás nincs közel, négysávos úton színesre pingált, hatalmas elefántokat, sok-sok biciklis és motoros riksát, kutyákat, teheneket, motorokat és vadiúj Suzukikat kerülgetünk az esti csúcsban. S.-nál kezdődő gerincferdüléd, biciklis riksák még nekem is alacsonyak. Sikeres jegyvásárlás, pénteken irány Agra és a Taj!
Vacsira helyi kedvencünk, paneer pakoda sok rotival és curddel. Egész éjjel tüzijáték és csatazaj, temérdek esküvő van ma este, állítólag nagyon szerencsés nap van házasulás-szempontból. Itt nem törődnek a nálunk szokásos, uncsi "ha-esküvő-akkor-szombat-este-elvvel", ha az asztrológus azt tartja szerencsésnek, simán megtartják a lagzit mondjuk szerdán reggel. (De, ha az arát is az asztrológus választja ki, akkor szerintem baj van. S.,)
2010. február 17. Jaipur, Rajasthan
Hűvös reggel után ragyogó napsütésben Hawa Mahal, a szelek és a háremhölgyek palotája. Apró kőrácson kikukucskálás utca forgatagára, pont mint annak idején hivatásos feleségek. Innen át egész óvároson Majomtemplom becenevű Surya Mandirba. Őrületes kilátás töklapos Jaipurra, és baromi sok majom. De nemcsak egész majomcsaládok, hanem sok-sok kecske, tehén, disznó, kutya és mókus...tiszta állatkert. Fent gyönyörűséges apró hindu templomban "áldott állapotba" kerülök homlokomon piros pötty által, S. elmenekül áldás elől. Hazafelé helyi BKV igénybevétele indiai tömegközlekedési viszonyokat kutató tanulmányunk további csiszolása érdekében. Goaihoz hasonló pici buszok hangos kiabálós emberrel, körben lócák ülőhelyként. (Lefátyolozott arcú lányok, asszonyok (állítólag a lábujjon viselt gyűrűböl lehet tudni, ki férjezett, ha pedig hindu, akkor a feje tetején a választékba van egy piros csík festve a hölgynek, vagy egyszerűen öt gyerekkel van...) A fiúk max. mellig érnek, nem sok kövér akad, és mind Travoltás szövetnadrágban, csillógó anyagból készült tapadós ingben feszít. Néha előkerül a fésű is a farzsebből, ahogy kell. Ellenpontként nagyon gyakran mocskos mód retkes a nadrág az ülő, kéztörlő felületen. A böfögés, f...gás, bétel és fölhörgött egyébb anyagok publikus köpködése látszólag senkit nem zavar. Az udvariasság szó jelentését veszti. Nincs előreengedés, vagy átadjuk a helyünket, cserébe, ha nem állsz félre, neked jön a dudáló motoros. J. nemrég világosított fel, hogy jófejségből dudálnak, hogy tudjam, tudják, hogy jönnek. Majd minden teherautó hátuljára ki van írva: Dudálj! S.)
Beülős vacsi után hidegzuhany. Hotelben már többször volt példa melegvízre, de mindig csak délben.
Éjjeli félálomban szárnyas wc-re felkapaszkodás cirkuszi mutatvánnyal is felér.
2010. február 18. Jaipur, Rajasthan
Ma csalódás itteni törzshelyünkben. Nomoneyfriendship alapon és hosszú ideje egyetlen fehérszínű törzsvendégként eddigi szakadt fecni helyett szép új étlapot kapunk. De ha már új menüt gyártottak nekünk, akkor jól fel is vitték az árakat, mindet kb 5-tel.. persze a hindi étlap nem változott tegnap óta. Délután Margit-sziget-feeling keresése nagy parkban. Napsütés és zöld gyep ok, de sziget-érzést rombolja a sok szakadt friendshipre hajtó helyi és az először óriási mókusnak nézett patkány. Pipereboltban lány fehérítős testápolót akar ránksózni. Ok, sokat barnultam az elmúlt egy hónapban, de azért ennyit nem...
Vacsira veg fried rice új helyen. Rejtély, de az indiaiak tényleg nem tudják azt mondani, hogy, nem. Mondhatsz, vagy kérhetsz bármit, tuti a széles mosoly és a "yes, sir/madam", miközben biztos lehetsz benne, hogy a felét se értette annak, amit mondtál... rendelésnél már kézzel-lábbal mutogatunk, mert itt általában a számokat sem értik. Néhány hasznos hindi kifejezést is magunkra szedtünk, de amikor S. hindiül próbálkozik rendelni, attól láthatólag mégjobban összezavarodnak.. lehet, hogy még gyakorolnunk kell kicsit a kiejtést :-) (Szerintem a gyerek nem tudott hindiül, biztos vmi vidéki dialektust beszélt... S)
Sokkoló: vonatjegy vásárlásnál hosszú várakozás. Az elöttünk ülő átlagos külsejű férfi, miután a fia (kinézetre legalábbis) megszerzi a jegyet, egyszerüen lehuppan a székröl a földre. Keze is, lába is lent. Furcsán gugol; terpeszben, térdei oldalra húzva. Elindul a kijárat felé, abban a pozicióban ahogy iskolában a békaugrás megy. Nem ugrik, gyalogol. Kint pótkerekes robogó várja. Mindketten sokáig hallgatunk...
2010. február 19. Agra, Uttar Pradesh
Hajnali állomásra riksázás után embertpróbáló viszontagságok árán jutunk Taj Mahal otthonába. Első és utolsó second class vonatozástól előre félek, de officeban ember képünkbe nevet, amikor megkérdezzük, hogy a másodosztályon kell-e majd harcolni a helyért... Ehhez képest sosemlátott élethalálharc. (Korábban sose értettük, miért szaladnak több tucatjával az emberek már akkor mikor még meg sem állt a vonat... S.) Leendő útitársaink őrült hisztériában nyomulnak fel vagonba, ahová állítólag mindenkinek van helye. Magyar embernek ez sok, ilyesmire csak azok képesek, akik 1 milliárdan vannak! S. nagynehezen felvonszol a vonatra, rettegek, hogy ha elengedi a kezem, sose látom többet. Fent még sokkal rosszabb. Minden oldalról nyomnak, hindi ordibálástól zeng a fejem, megmozdulni lehetetlen. Feladom a reménytelen küzdelmet, bömbölni kezdek tömeg kellős közepén. Nincs mit tenni, patakokban folyik a könny az arcomon és hangosan szipogok. Útitársak ledöbbennek. Egymással naponta megküzdenek, de zokogó fehér lánnyal ritkán... Óráknak tűnik, mire elvergődünk a helyünkre, ahol persze már így is duplán ülnek. Csoda folytán mégis ülőhelyhez jutunk, de levegőhöz nem. Mindenhol ember. Az arcunkban, a lábunk közt, mindenhol. Ok, sokan vannak, tudom. 2 rúpiáson Lánchíd helyett anya-apa-két gyerek, szöveg: small family, happy family. Úgy tűnik, még nem olvasták...
Néni 4 órán át ül a fél bal és a teljes jobb lábfejemen, miközben combomon könyököl. Láb elhalásától félek, néni édesen alszik rajtam. (Kétszer nagyon komoly szóváltás a vagonban, egyszer kis bunyó is. Nekem furcsa, második alkalom, hogy olyan állomáson pihen a vonat, jó sokat, ahonnan ugyan abba az irányba indul tovább amerről jött. Zsákállomás? Míg állunk, az ablak alatt kis család földön ülve vár. Apa, anya és közel fél tucat poronty. Az egyik kisfiú bebizonyítja, nem kell ezer féle játék a gyereknek. Kb. 20 centis, cserépléc méretű fadarab van nála. Először dobol a földön, késöbb madzagot fűz át a lyukas fán, hogy pörgetni tudja. Idönként megcsócsálja a fát. Testvérével korcsolyának/gördeszkának nevezik ki végül. Rááll, a szabad lábával löki magát. Amikor nem csúszik elégé, újból leül0. Nyalni kezdi a játékát, de rendesen ám. Az egyik oldalát vastagon benyálazza. Elöször nem értjük, de bemutatót tart mennyivel jobban csúszik így. Szinte semmivel. Bármibe fogadok J-vel, hogy a kissrác soha nem betegszik meg... S.)
5 és fél órányi rémvonatozás után rezignáltan fogadom, hogy Aladdin városába értünk. Prepaid riksa hotelbe, szoba fürdőszobás-gekkós (ez itt valami hagyomány?) Reggeli sokk kezelése még nagyobb sokkal, Taj hófehér kupolája hotel teraszától szinte karnyújtás. Ebédre pakora, chapati, rizs, curd és tömény Taj-látvány. El se hiszem, hogy itt vagyok! Délután séta istennőként tisztelt Yamuna partjára. Gangával ugyan még nem találkoztunk, de Yamuna nem tűnik annyira koszosnak. Helyi hinduk felajánlásokat hoznak folyó-hölgynek, virágok, fűszerek és sok kaja...amit aztán a szent tehenek és a nemszent kutyák fogyasztanak el. (Ahogy a virágokat, zöld növényekből formált hajót ráteszik a vízre, abban van vmi. De aztán simán az áldozat után dobja a bácsi a nylont, akik pedig ételt hoznak azok is spontán a parton hagyják a zacsit...nekem ez magas. Bal kézzel áldozunk, fohász, ima, meg ki tudja még... jobbal meg belepiszkítunk rögtön. Ugyan akkor ugyan oda ahol az elöbb még "spiritualizáltunk". Hogy van ez? S.) Naplemente. Taj. Megmagyarázhatatlan nyugalom.
2010. február 20. Agra, Uttar Pradesh
Agrában végre megint igazi nyár, Ahmedabad óta nem volt ilyen jóidőnk! Tetőterszos reggeli után hatalmas túra Taj minden lehetséges szemszögből történő fotózása céljából. Hosszú vasúti híd keskeny gyalogútján átkelés kitikkadt Yamuna túlpartjára. Parton nagyüzemben tehénszart gyártanak, ameddig a szem ellát, kerek lepények száradnak. Úgy tűnik, nem sok külföldi választja ezt az utat, annál több a helyi, meg a kéregető gyerek. A szokásos "money/rupees, please" helyett itt nagyon furcsa próbálkozás: először chocolate, aztán shampoo, pen... vagyis ha csokit nem adunk, akkor legalább sampont adhatnánk, vagy minimum egy tollat. A csokira biztos a turisták szoktatták rá őket, de miből gondolják, hogy épp van nálam sampon? Túlparton Baby Taj, a felnőtt majd holnap. Tetszik. Szerintem mogul építészet nem giccses, inkább nyugodt-letisztult. India legtúristább városában semmi sem barátság, minden pénz. Miután leperkáltuk helyiekhez képest tízszeres belépőnket, cipő-őr bácsinak van képe közölni, hogy ha vissza akarom kapni a szandálomat, neki fizessek, amennyit jónak látok... hát, nem látom jónak az egészet.
Mini Taj után illegalitás. Rizsföldek között húzódó,úttalan út végén szögesdrótón verekedjük át magunkat Yamuna partjára, épp szemben ezeregyéjszaka-tornyos Taj-al. (Víz elfogyott, jobb híján veszünk egy tucat répát, kivül vörös a közepe fehér. Itt ilyen, szeretjük, nagyon finom. S.) A sok bivalyon, néhány pásztorfiún, nameg rajtunk, illegális túristákon kívül hatalmas sasok és hosszúlábú, pelikánszerű madarak gyönyörködnek a kilátásban. A Taj mellett halottégető gath, három máglya ég éppen, körben emberek, a Hare Krisna egészen máshogy szól itt, mint Somogyvámoson... Ijesztően lenyűgöző, és lenyűgözően ijesztő látvány! Idillünket katonaruhás emberek kiabálása zavarja meg. Naná, hogy nem szabadna itt lennünk, és hál' Istennek, hogy eddig nem vettek észre. Élményektől lüktető fejjel haza, vacsira utcán félbe vágott krumpli sülve, otthon-íze van.
Legdurvább: hazafelé, út szélén, fiúcska szemetet válogat zsákokból. Közelebb érve látjuk, a kezével söpörgeti külön a tűket a használt fecskendőktől.Nem tudjuk melyik jobb, mi váltható még pénzzé... bármelyik is, kétlem, hogy megéri! S.
Február 14, Valentin napi lehúzás indul! Na nem, mintha a Valantin nap indiai ünnep lenne (vagy ünnep lenne egyáltalán), de itteni sales-es barátaink ragyogóan alkalmazkodtak a nyugati igényekhez. Szegény S.-t percenként kérdezgetik, miért nem akarja boldoggá tenni a feleségét (a bátrabbak barátnőnek titulálnak) egy szép sállal, kendővel, fülbevalóval, vagy akármivel, én meg nem győzöm bizonygatni, mennyire nincs szükség a boldogságomhoz egy Ganesha szoborra vagy pasmina sálra. Délután S. új haverjával találkozás, szent tehenek kerülgetése nagyon szűk sikátorokban, és lehetetlen küldetés. Jaisalmerben tényleg sok a piperecikkeket áruló bolt, de a napok óta mintapéldányként magammal hurcolt utolsó kozmetikai vattakorongomnál megáll a tudomány. Ilyet még nem láttak, de csak ehhez hasonlót sem.. Papírzsepi van, egy százas csomag éppen annyiba kerül, mint fürdőszobás, tv-s szuperszobánk két főre egy éjszakára. Ez van, Indiában biztos több a szoba, mint a papírzsepi. Este romantikus naplemente tónál hármasban, S., én és nyomunkban árnyékként járkáló szakadt szent (?) ember. Vacsira veg pulao, a "not spicy"-t vagy nem értik, vagy nem tudják elképzelni, hogy milyen az.
2010. február 15. Jaisalmer, Rajasthan
Ma végre elhagyjuk betegség helyszínét. Teve ismét megússza a dolgot, még nem merek több órát sivatagi dűnék közötti wc-mentes övezetben tölteni. (Néha azt gondolom, hogy az egész sivatag egy WC a water-t leszámítva...india pedig egy szemétdomb. Itt az utca a szemetes, az emberek pedig egyik portáról tologatják a másikra a "trutymó"-t. Ez látaszólag senkit nem zavar... Reggelente látom néhány érzékenyebb (fázósabb) lélek felgyútj egy-egy szemétkupacot, a rend kedvéért. Napközben a szakatabbja átnyálazza (szó szerint), ami az utcára kerül, majd nagyság/szerencse szerint érkezik a tehén, kecske, disznó, kutya és a patkányok. Az Öntisztitás piramisa, csak nem működik...S ) Délután vonatra szállunk, irány Jaipur, a változatosság kedvéért kék és arany városok után most egy rózsaszín, Rajasthan fővárosa következik. Vonaton közelebbi ismeretségbe kerülés wc-vel kihagyható élmény, de én még nem tudom kihagyni. Vagonnyi 20 éves fiúval utazunk. Most lett vége a szünetnek, mennek vissza a suliba, és láthatóan bliccelnek, mert minden egyes helyen legalább hárman ülnek. Saját upper bedjeineket is foggal-körömmel tudjuk csak megvédeni.
2010. február 16. Jaipur, Rajasthan
Hajnalban apró félretájékoztatás miatt majdnem továbbrobogunk Delhibe, félálomban dobáljuk le cuccokat vonatról jaipuri állomáson. S. emberesre serkent szakállát dícsérő riksás fiúval hotelbe, személyzet sikeres felzargatása, szoba kicsit drága, de fürdőszobás. Saját wc alkalmatosságunknak szárnya van. Szárnyak elméletileg arra hivatottak, hogy nyugati és keleti típusú pisilésre is használhatóvá tegyék wc-t. Gyakorlatilag szárnyak miatt nem lehet rendesen, nyugati módra föléguggolni, a keleti taposós-guggolás meg nem alkalmas tériszonyosoknak a kb méteres magasság miatt. (Szerintem kényelmes. S : ) Szoba ablaka tetőterasszal egy szintben, szemöldökszedés közben tetőn rosszalkodó majomcsaláddal szemezek. Nem tudják mire vélni a műveletet, nagyon vicces.
A pink city nem annyira rózsaszín, inkább narancsos, de tényleg egészen egyszínű. Motorosriksa alig, cserébe rengeteg biciklis! Eddig ilyenekkel még nem találkoztunk, sok kis szikár ember kétszemélyes "hintókon" fuvaroz apait-anyait beleadva néha egész családokat. Ráadásul nagy salesman-ek, egyik 10-ért városnézést ígér 3 palota érintésével, mi pedig bepalizódunk, ahogy kell. Fura rabszolgahajcsár-érzés hamar elmúlik, mert vagy sajnálatból nem ülünk be a biciklis emberekhez, és akkor nem lesz munkájuk, vagy beülünk, és akkor lesz... Több, mint egy hónap India sem edzett meg minket eléggé, emberünk simán behúz a csőbe! Első palota helyett textilgyár és persze bolt, második palota helyett drágakő és ékszerűzlet. Először még jófejségből (vagy lúzerségből?) (egyértelmű lúzerség S.) bemegyünk szétnézni, ékszeres helyen viszont kerekperec kijelentjük, hogy nem vagyunk kíváncsiak a boltra. Bácsink erre kifejezéstelen arccal arrébbtol (!) minket a bolt elől, majd közli, hogy legyünk olyan kedvesek és hasonló helyzetben menjünk be a boltba, mert ő már azért is lóvét kap, ha csak szétnézünk, nem is kell vásárolnunk... és simán visszatol előbbi bolt elé. Szénné égünk. És még nincs vége, harmadik palota helyett újabb textilüzlet undorítóan rámenős eladóval, aki a végére nyolcadára alkudja le a saját árát. Ez már elvi kérdés, természetesen nem veszünk semmit és jól elhajtjuk bácsinkat is. (Még majd játszuk el a boltban, hogy holnap visszajövünk, mert ezt akarta... S.) Ennyit ér egy városnézés 10-ért...Ingyen és gyalogosan folytatjuk, city palace, Jantar Mantar, Hawa Mahal. Újabb, de jóelőre kialkudott biciklis túrára vállalkozunk, fiú egész a vasútállomásig teker velünk. Állomás nincs közel, négysávos úton színesre pingált, hatalmas elefántokat, sok-sok biciklis és motoros riksát, kutyákat, teheneket, motorokat és vadiúj Suzukikat kerülgetünk az esti csúcsban. S.-nál kezdődő gerincferdüléd, biciklis riksák még nekem is alacsonyak. Sikeres jegyvásárlás, pénteken irány Agra és a Taj!
Vacsira helyi kedvencünk, paneer pakoda sok rotival és curddel. Egész éjjel tüzijáték és csatazaj, temérdek esküvő van ma este, állítólag nagyon szerencsés nap van házasulás-szempontból. Itt nem törődnek a nálunk szokásos, uncsi "ha-esküvő-akkor-szombat-este-elvvel", ha az asztrológus azt tartja szerencsésnek, simán megtartják a lagzit mondjuk szerdán reggel. (De, ha az arát is az asztrológus választja ki, akkor szerintem baj van. S.,)
2010. február 17. Jaipur, Rajasthan
Hűvös reggel után ragyogó napsütésben Hawa Mahal, a szelek és a háremhölgyek palotája. Apró kőrácson kikukucskálás utca forgatagára, pont mint annak idején hivatásos feleségek. Innen át egész óvároson Majomtemplom becenevű Surya Mandirba. Őrületes kilátás töklapos Jaipurra, és baromi sok majom. De nemcsak egész majomcsaládok, hanem sok-sok kecske, tehén, disznó, kutya és mókus...tiszta állatkert. Fent gyönyörűséges apró hindu templomban "áldott állapotba" kerülök homlokomon piros pötty által, S. elmenekül áldás elől. Hazafelé helyi BKV igénybevétele indiai tömegközlekedési viszonyokat kutató tanulmányunk további csiszolása érdekében. Goaihoz hasonló pici buszok hangos kiabálós emberrel, körben lócák ülőhelyként. (Lefátyolozott arcú lányok, asszonyok (állítólag a lábujjon viselt gyűrűböl lehet tudni, ki férjezett, ha pedig hindu, akkor a feje tetején a választékba van egy piros csík festve a hölgynek, vagy egyszerűen öt gyerekkel van...) A fiúk max. mellig érnek, nem sok kövér akad, és mind Travoltás szövetnadrágban, csillógó anyagból készült tapadós ingben feszít. Néha előkerül a fésű is a farzsebből, ahogy kell. Ellenpontként nagyon gyakran mocskos mód retkes a nadrág az ülő, kéztörlő felületen. A böfögés, f...gás, bétel és fölhörgött egyébb anyagok publikus köpködése látszólag senkit nem zavar. Az udvariasság szó jelentését veszti. Nincs előreengedés, vagy átadjuk a helyünket, cserébe, ha nem állsz félre, neked jön a dudáló motoros. J. nemrég világosított fel, hogy jófejségből dudálnak, hogy tudjam, tudják, hogy jönnek. Majd minden teherautó hátuljára ki van írva: Dudálj! S.)
Beülős vacsi után hidegzuhany. Hotelben már többször volt példa melegvízre, de mindig csak délben.
Éjjeli félálomban szárnyas wc-re felkapaszkodás cirkuszi mutatvánnyal is felér.
2010. február 18. Jaipur, Rajasthan
Ma csalódás itteni törzshelyünkben. Nomoneyfriendship alapon és hosszú ideje egyetlen fehérszínű törzsvendégként eddigi szakadt fecni helyett szép új étlapot kapunk. De ha már új menüt gyártottak nekünk, akkor jól fel is vitték az árakat, mindet kb 5-tel.. persze a hindi étlap nem változott tegnap óta. Délután Margit-sziget-feeling keresése nagy parkban. Napsütés és zöld gyep ok, de sziget-érzést rombolja a sok szakadt friendshipre hajtó helyi és az először óriási mókusnak nézett patkány. Pipereboltban lány fehérítős testápolót akar ránksózni. Ok, sokat barnultam az elmúlt egy hónapban, de azért ennyit nem...
Vacsira veg fried rice új helyen. Rejtély, de az indiaiak tényleg nem tudják azt mondani, hogy, nem. Mondhatsz, vagy kérhetsz bármit, tuti a széles mosoly és a "yes, sir/madam", miközben biztos lehetsz benne, hogy a felét se értette annak, amit mondtál... rendelésnél már kézzel-lábbal mutogatunk, mert itt általában a számokat sem értik. Néhány hasznos hindi kifejezést is magunkra szedtünk, de amikor S. hindiül próbálkozik rendelni, attól láthatólag mégjobban összezavarodnak.. lehet, hogy még gyakorolnunk kell kicsit a kiejtést :-) (Szerintem a gyerek nem tudott hindiül, biztos vmi vidéki dialektust beszélt... S)
Sokkoló: vonatjegy vásárlásnál hosszú várakozás. Az elöttünk ülő átlagos külsejű férfi, miután a fia (kinézetre legalábbis) megszerzi a jegyet, egyszerüen lehuppan a székröl a földre. Keze is, lába is lent. Furcsán gugol; terpeszben, térdei oldalra húzva. Elindul a kijárat felé, abban a pozicióban ahogy iskolában a békaugrás megy. Nem ugrik, gyalogol. Kint pótkerekes robogó várja. Mindketten sokáig hallgatunk...
2010. február 19. Agra, Uttar Pradesh
Hajnali állomásra riksázás után embertpróbáló viszontagságok árán jutunk Taj Mahal otthonába. Első és utolsó second class vonatozástól előre félek, de officeban ember képünkbe nevet, amikor megkérdezzük, hogy a másodosztályon kell-e majd harcolni a helyért... Ehhez képest sosemlátott élethalálharc. (Korábban sose értettük, miért szaladnak több tucatjával az emberek már akkor mikor még meg sem állt a vonat... S.) Leendő útitársaink őrült hisztériában nyomulnak fel vagonba, ahová állítólag mindenkinek van helye. Magyar embernek ez sok, ilyesmire csak azok képesek, akik 1 milliárdan vannak! S. nagynehezen felvonszol a vonatra, rettegek, hogy ha elengedi a kezem, sose látom többet. Fent még sokkal rosszabb. Minden oldalról nyomnak, hindi ordibálástól zeng a fejem, megmozdulni lehetetlen. Feladom a reménytelen küzdelmet, bömbölni kezdek tömeg kellős közepén. Nincs mit tenni, patakokban folyik a könny az arcomon és hangosan szipogok. Útitársak ledöbbennek. Egymással naponta megküzdenek, de zokogó fehér lánnyal ritkán... Óráknak tűnik, mire elvergődünk a helyünkre, ahol persze már így is duplán ülnek. Csoda folytán mégis ülőhelyhez jutunk, de levegőhöz nem. Mindenhol ember. Az arcunkban, a lábunk közt, mindenhol. Ok, sokan vannak, tudom. 2 rúpiáson Lánchíd helyett anya-apa-két gyerek, szöveg: small family, happy family. Úgy tűnik, még nem olvasták...
Néni 4 órán át ül a fél bal és a teljes jobb lábfejemen, miközben combomon könyököl. Láb elhalásától félek, néni édesen alszik rajtam. (Kétszer nagyon komoly szóváltás a vagonban, egyszer kis bunyó is. Nekem furcsa, második alkalom, hogy olyan állomáson pihen a vonat, jó sokat, ahonnan ugyan abba az irányba indul tovább amerről jött. Zsákállomás? Míg állunk, az ablak alatt kis család földön ülve vár. Apa, anya és közel fél tucat poronty. Az egyik kisfiú bebizonyítja, nem kell ezer féle játék a gyereknek. Kb. 20 centis, cserépléc méretű fadarab van nála. Először dobol a földön, késöbb madzagot fűz át a lyukas fán, hogy pörgetni tudja. Idönként megcsócsálja a fát. Testvérével korcsolyának/gördeszkának nevezik ki végül. Rááll, a szabad lábával löki magát. Amikor nem csúszik elégé, újból leül0. Nyalni kezdi a játékát, de rendesen ám. Az egyik oldalát vastagon benyálazza. Elöször nem értjük, de bemutatót tart mennyivel jobban csúszik így. Szinte semmivel. Bármibe fogadok J-vel, hogy a kissrác soha nem betegszik meg... S.)
5 és fél órányi rémvonatozás után rezignáltan fogadom, hogy Aladdin városába értünk. Prepaid riksa hotelbe, szoba fürdőszobás-gekkós (ez itt valami hagyomány?) Reggeli sokk kezelése még nagyobb sokkal, Taj hófehér kupolája hotel teraszától szinte karnyújtás. Ebédre pakora, chapati, rizs, curd és tömény Taj-látvány. El se hiszem, hogy itt vagyok! Délután séta istennőként tisztelt Yamuna partjára. Gangával ugyan még nem találkoztunk, de Yamuna nem tűnik annyira koszosnak. Helyi hinduk felajánlásokat hoznak folyó-hölgynek, virágok, fűszerek és sok kaja...amit aztán a szent tehenek és a nemszent kutyák fogyasztanak el. (Ahogy a virágokat, zöld növényekből formált hajót ráteszik a vízre, abban van vmi. De aztán simán az áldozat után dobja a bácsi a nylont, akik pedig ételt hoznak azok is spontán a parton hagyják a zacsit...nekem ez magas. Bal kézzel áldozunk, fohász, ima, meg ki tudja még... jobbal meg belepiszkítunk rögtön. Ugyan akkor ugyan oda ahol az elöbb még "spiritualizáltunk". Hogy van ez? S.) Naplemente. Taj. Megmagyarázhatatlan nyugalom.
2010. február 20. Agra, Uttar Pradesh
Agrában végre megint igazi nyár, Ahmedabad óta nem volt ilyen jóidőnk! Tetőterszos reggeli után hatalmas túra Taj minden lehetséges szemszögből történő fotózása céljából. Hosszú vasúti híd keskeny gyalogútján átkelés kitikkadt Yamuna túlpartjára. Parton nagyüzemben tehénszart gyártanak, ameddig a szem ellát, kerek lepények száradnak. Úgy tűnik, nem sok külföldi választja ezt az utat, annál több a helyi, meg a kéregető gyerek. A szokásos "money/rupees, please" helyett itt nagyon furcsa próbálkozás: először chocolate, aztán shampoo, pen... vagyis ha csokit nem adunk, akkor legalább sampont adhatnánk, vagy minimum egy tollat. A csokira biztos a turisták szoktatták rá őket, de miből gondolják, hogy épp van nálam sampon? Túlparton Baby Taj, a felnőtt majd holnap. Tetszik. Szerintem mogul építészet nem giccses, inkább nyugodt-letisztult. India legtúristább városában semmi sem barátság, minden pénz. Miután leperkáltuk helyiekhez képest tízszeres belépőnket, cipő-őr bácsinak van képe közölni, hogy ha vissza akarom kapni a szandálomat, neki fizessek, amennyit jónak látok... hát, nem látom jónak az egészet.
Mini Taj után illegalitás. Rizsföldek között húzódó,úttalan út végén szögesdrótón verekedjük át magunkat Yamuna partjára, épp szemben ezeregyéjszaka-tornyos Taj-al. (Víz elfogyott, jobb híján veszünk egy tucat répát, kivül vörös a közepe fehér. Itt ilyen, szeretjük, nagyon finom. S.) A sok bivalyon, néhány pásztorfiún, nameg rajtunk, illegális túristákon kívül hatalmas sasok és hosszúlábú, pelikánszerű madarak gyönyörködnek a kilátásban. A Taj mellett halottégető gath, három máglya ég éppen, körben emberek, a Hare Krisna egészen máshogy szól itt, mint Somogyvámoson... Ijesztően lenyűgöző, és lenyűgözően ijesztő látvány! Idillünket katonaruhás emberek kiabálása zavarja meg. Naná, hogy nem szabadna itt lennünk, és hál' Istennek, hogy eddig nem vettek észre. Élményektől lüktető fejjel haza, vacsira utcán félbe vágott krumpli sülve, otthon-íze van.
Legdurvább: hazafelé, út szélén, fiúcska szemetet válogat zsákokból. Közelebb érve látjuk, a kezével söpörgeti külön a tűket a használt fecskendőktől.Nem tudjuk melyik jobb, mi váltható még pénzzé... bármelyik is, kétlem, hogy megéri! S.
2010. február 18., csütörtök
2010. február 14., vasárnap
2010. február 9. Jodhpur, Rajasthan
Felhők tovaszállnak égről és fejem felől is. Újra süt a nap, reggeli jóga új életet ad. Omlett bácsinál a változatosság kedvéért fried egg, majd helyi postás kollégák. Feladtuk a képeslapokat, szóljatok, ha megérkeznek :-) Délután fort. Kiakadunk turisták nyílt diszkriminációján, minek okán jegy ötszöröse, mint amit helyiek fizetnek. Múzeumozás helyett felkapaszkodunk szemben levő hegyre és őrületes kilátást kapunk ingyen. Jodhpur bizonyos szögből nézve tényleg egészen kék, de azért annyira nem. Inkább kék foltos. Túra után megérdemelt vacsi egész jó beülősben, palak paneer, butter chapati és az elmaradhatatlan curdöm. Előétel nagyon fura, első ránézésre tejföllel és pirosarannyal nyakonöntött kuglóf, amiről kiderül, hogy minden van benne: kívül édes joghurt és piros chiliszósz, a "kuglóf" belsejében meg kenyérgombócok, lencse, krumpli és csicseriborsó.. legalábbis ezeket ismertem fel. Érdekes. Mosdóban otthagyott féltekercs wc papír eltulajdonításán gondolkodunk. Hotelben sok áramszünet, válasz mindig megnyugtató, 5-10 minutes, és jön vissza áram.. aztán hol jön, hol nem. Fejlámpában guggolósba pisilés nagyon vicces.
2010. február 10. Jaisalmer, Rajasthan
Korahajnali riksavadászat Jodhpurban nem is olyan egyszerű, ráadásul riksa állomásra menet feladja a harcot. Át másikba,aggódás vonat lekésésén. Felesleges, vonat jön, majd. 3 órás pirkadati várakozás baromi hideg állomás hihetelneül sok, és még hihetetlenebbül kövér patkánya társaságában, lélekmelegítőnek pálinka hiányában chai. Mire kivilágosodik, vonat is megérkezik. 6 órás út alatt nem csak táj válik sivataggá, hanem a vagon is. Ablakot nem lehet teljesen lehúzni, mini lyukon zúdul be a vöröses sárga homok. Fejünkön, szánk előtt kendő, mégis homok mindenütt. Rajtam. Bennem. Mindenütt. Érthetelen oknál fogva hagyjuk magunkat levadászni vonaton leselkedő jaisalmeri szállásadó hiéna által, aki filléresdeperszehiperszuper szoba mellé ingyen fuvart ígér be a városba. Mivel riksások lehúzása minden városban az állomásra nagy cuccal érkező turistát fenyegeti a legjobban, csatlakozunk szintén begyűjtött (es hozzán hasonlóan bizalmatlan tekintetű) fehérek kis csapatához. Dzsip tényleg hotelbe visz, de beijedünk nulla számú vendéghez mérten megdöbbentően népes kiszolgáló személyzet eltúlzott marasztalásától... világ másik végén könnyen paranoiás lesz az ember. Át Lonely-s helyre, az még eddig mindig bevált, most is. 150-es szobában nem csak fürdőszoba van (kis jóindulattal langyosnak nevezhető vízzel és egy cuki gekkóval a falon), hanem tv is, gondosan körülvéve "ízléses"műanyag fóliával homok ellen.
Forton kívül lakunk, igazi Jaisalmer forton belül van. Város csak nagy szaporodási kedv, sok turista, viszont kevés víz miatt nőtte ki magát aranyszínű, 99 bástyás homokkő erődből. Forton kívül hangulat nem annyira romantikus oázisváros, sokkal inkább határmenti sivatagi katonatalep. Sok katonai autó, és sok egyenruhás erő nagy puskákkal, teraszunk felett kaja közben vadászrepülők húznak el, nagyon közel Pakisztán. Lulunak biztos tetszene a sok katonai cucc :-)
Vacsira dal fry, curd, naan és kínai édes-savanyú ízű olasz tészta (?) Mondjuk Kína sokkal közelebb van.
Sivatagi éjszakák tényleg nagyon hidegek, végre összes melegruha értelmet nyer.
2010. február 11. Jaisalmer, Rajasthan
Elkiabáltam. Tudom. Már megint. 4 hétig tartottam magam, de tovább nem. India-kórság rajtam is kiütközik, egész napos ingázás ágy és wc között, saját wc-s szoba Isten áldása! Lábadozás alatt elmúlt években elmulasztott tv-zés mennyiség pótlására tett kísérlet, hindi Mónika show és Barátok közt (csak színészi játék még annál is átütőbb). Mr Bean ment meg attól, hogy a legaljára süllyedjek... (Ez már a legalja. S.)
2010. február 12. Jaisalmer, Rajasthan
További lábadozás sok sétával tetőteraszon, és szegény szakács őrületbe kergetésével állandó citromos tea és plain rice miatt. S. egyedül megy városba fényképezni, közben új ismerősöket szerez és Enfield-en utazik... de ez már az ő story-ja.
(Szokásos leszólítás, váratlan fordulat azzal, hogy a srác ecseteli, mennyire hasonlítok az anyukája testvére férjének a nemtudomkijére. Nyilván ugyan úgy néz ki mint én, bár állítólag kicsit barnább a bőre. Hagyom magam rádumálni egy chai-ra, legalább történik vmi... Össze-vissza sikátorokon eljutunk a családi üzletbe. Útközben crazy cow, első amit látok, békés testvéreitől eltérően neki akar menni a motorunknak. Vicces, de le kell szálljak míg megfordulunk...a tehén a nyomunkban, de győz a motorizáció. Az ékszerüzlet, ami családi vállalkozás (mi más lenne) zárva, mert péntek, munkaszüneti nap van. Kiderül, hogy új ismerösöm ugyanúgy túrista mint mi. Itt a nagybátya él. Ő Punjab-ból való, de szüleinek Bombay-ban van a rezidenciájuk. Mégis nagyrészt Spanyolországban élnek az üzlet miatt. Van ott is egy üzemük, valamint még pár India különböző részein. Ő London-ban tanul, de most inditja a saját kis vállalkozását. Ami nagyjából ugyanaz mint a szüleié, csak hozzá csordogál majd be a zsé. Nem igazán értem hogy jövök a képbe... Beszélgetünk, teázunk, majd új "barátom" eldob a viztározóhoz a város szélén, ahová eredetileg indultam. Mert oda 5-kor kell menni (mit is gondoltam!), nagybátja minden nap akkor megy és onnan nézni a naplementét...
Víz csak a legalján, szárazság van. Amikor esik 3-4 méterrel magasabb a vízszint. Igy értelmet nyernek a fallal körülvett szigetek a kiszáradt meder közepén. Túristák csoportosulnak a parton. Elöttük a sekély vízben harcsák nyüzsögnek, egy-egy bedobott keksz percekig a víz szinén tatja őket. A partról fotózó bácsi meséli, ő a helyi lapnak ír és egy kobor kutyát akar lencse végre kapni mikor kifog egy halat. Gyakran megesik szerinte. A parton szeméthegyek. Biztatom, idővel változik, de azt mondja nem, mert itt mindig ilyen volt és ilyen is lesz. Mindaddig míg az emberek nagyrésze írni, olvasni se tud, nem nagyon lehet nekik elmagyarázni miért baj, ha minden ott esik ki a kezükből ahol már nincs rá szükség, vagy miért ne köpjenek az utcára, fehér falra ott és akkor amikor jól esik. S)
2010. február 13. Jaisalmer, Rajasthan
Diétás tetőteraszos reggeli ébredező városban. Indiai városok később kelnek, mint magyarok, viszont tovább vannak ébren este. Reggel 9-kor még fura, viharelőtti nyugalom, üzletek épp csak kezdenek kinyitni, szent teheneket kevesebb riksa és motor kerülgeti. Jobbulás erőpróbájaként ma bemerészkedünk fortba. Pici aranysárga utcák sok német turistacsoporttal és "good-quality-best-price" üzlettel. Ha már itt tartunk, Jaisalmer is inkább money, mint friendship. Igazság szerint India must-to-see állama megcsömörleni látszik a sok nyugati madame-tól és sir-től, nehéz már nekik tényleg friendship oldalról közelíteni hozzánk.. Én mindenesetre már megfogadtam, hogy nem veszek semmit olyantól, aki azzal kezdi, hogy "from which country?", nekem valami eredetibb kell. Ma egy srác azt válaszolta a Hungary-re, hogy ha éhes vagyok, vegyek egy chapatit (kenyeret)...Jaisalmerben a szent tehenek is sokkal frusztráltabbnak tűnnek a többi városban megismert béketűrő társaiknál. Mondjuk biztos én is frusztrált lennék, ha szentségem ellenére papírt meg műanyagot kéne ennem a szemétből.
Este Mamma mia a tv-ben. Ugye, hogy nem is olyan rossz hely ez :-)?
(Ma Rahul-al vacsorázom, míg J otthon írogat. Vele ismerkedtem meg tegnap, ma pedig próbálom kideríteni mire hajt a srác. Konkluzió: 1. unatkozik, mivel Europában él, a helyiek nem érdekesek neki. 2. A közeljövőben "Kelet-Europában" fog utazgatni és most ismeretséget gyűjt. S)
Felhők tovaszállnak égről és fejem felől is. Újra süt a nap, reggeli jóga új életet ad. Omlett bácsinál a változatosság kedvéért fried egg, majd helyi postás kollégák. Feladtuk a képeslapokat, szóljatok, ha megérkeznek :-) Délután fort. Kiakadunk turisták nyílt diszkriminációján, minek okán jegy ötszöröse, mint amit helyiek fizetnek. Múzeumozás helyett felkapaszkodunk szemben levő hegyre és őrületes kilátást kapunk ingyen. Jodhpur bizonyos szögből nézve tényleg egészen kék, de azért annyira nem. Inkább kék foltos. Túra után megérdemelt vacsi egész jó beülősben, palak paneer, butter chapati és az elmaradhatatlan curdöm. Előétel nagyon fura, első ránézésre tejföllel és pirosarannyal nyakonöntött kuglóf, amiről kiderül, hogy minden van benne: kívül édes joghurt és piros chiliszósz, a "kuglóf" belsejében meg kenyérgombócok, lencse, krumpli és csicseriborsó.. legalábbis ezeket ismertem fel. Érdekes. Mosdóban otthagyott féltekercs wc papír eltulajdonításán gondolkodunk. Hotelben sok áramszünet, válasz mindig megnyugtató, 5-10 minutes, és jön vissza áram.. aztán hol jön, hol nem. Fejlámpában guggolósba pisilés nagyon vicces.
2010. február 10. Jaisalmer, Rajasthan
Korahajnali riksavadászat Jodhpurban nem is olyan egyszerű, ráadásul riksa állomásra menet feladja a harcot. Át másikba,aggódás vonat lekésésén. Felesleges, vonat jön, majd. 3 órás pirkadati várakozás baromi hideg állomás hihetelneül sok, és még hihetetlenebbül kövér patkánya társaságában, lélekmelegítőnek pálinka hiányában chai. Mire kivilágosodik, vonat is megérkezik. 6 órás út alatt nem csak táj válik sivataggá, hanem a vagon is. Ablakot nem lehet teljesen lehúzni, mini lyukon zúdul be a vöröses sárga homok. Fejünkön, szánk előtt kendő, mégis homok mindenütt. Rajtam. Bennem. Mindenütt. Érthetelen oknál fogva hagyjuk magunkat levadászni vonaton leselkedő jaisalmeri szállásadó hiéna által, aki filléresdeperszehiperszuper szoba mellé ingyen fuvart ígér be a városba. Mivel riksások lehúzása minden városban az állomásra nagy cuccal érkező turistát fenyegeti a legjobban, csatlakozunk szintén begyűjtött (es hozzán hasonlóan bizalmatlan tekintetű) fehérek kis csapatához. Dzsip tényleg hotelbe visz, de beijedünk nulla számú vendéghez mérten megdöbbentően népes kiszolgáló személyzet eltúlzott marasztalásától... világ másik végén könnyen paranoiás lesz az ember. Át Lonely-s helyre, az még eddig mindig bevált, most is. 150-es szobában nem csak fürdőszoba van (kis jóindulattal langyosnak nevezhető vízzel és egy cuki gekkóval a falon), hanem tv is, gondosan körülvéve "ízléses"műanyag fóliával homok ellen.
Forton kívül lakunk, igazi Jaisalmer forton belül van. Város csak nagy szaporodási kedv, sok turista, viszont kevés víz miatt nőtte ki magát aranyszínű, 99 bástyás homokkő erődből. Forton kívül hangulat nem annyira romantikus oázisváros, sokkal inkább határmenti sivatagi katonatalep. Sok katonai autó, és sok egyenruhás erő nagy puskákkal, teraszunk felett kaja közben vadászrepülők húznak el, nagyon közel Pakisztán. Lulunak biztos tetszene a sok katonai cucc :-)
Vacsira dal fry, curd, naan és kínai édes-savanyú ízű olasz tészta (?) Mondjuk Kína sokkal közelebb van.
Sivatagi éjszakák tényleg nagyon hidegek, végre összes melegruha értelmet nyer.
2010. február 11. Jaisalmer, Rajasthan
Elkiabáltam. Tudom. Már megint. 4 hétig tartottam magam, de tovább nem. India-kórság rajtam is kiütközik, egész napos ingázás ágy és wc között, saját wc-s szoba Isten áldása! Lábadozás alatt elmúlt években elmulasztott tv-zés mennyiség pótlására tett kísérlet, hindi Mónika show és Barátok közt (csak színészi játék még annál is átütőbb). Mr Bean ment meg attól, hogy a legaljára süllyedjek... (Ez már a legalja. S.)
2010. február 12. Jaisalmer, Rajasthan
További lábadozás sok sétával tetőteraszon, és szegény szakács őrületbe kergetésével állandó citromos tea és plain rice miatt. S. egyedül megy városba fényképezni, közben új ismerősöket szerez és Enfield-en utazik... de ez már az ő story-ja.
(Szokásos leszólítás, váratlan fordulat azzal, hogy a srác ecseteli, mennyire hasonlítok az anyukája testvére férjének a nemtudomkijére. Nyilván ugyan úgy néz ki mint én, bár állítólag kicsit barnább a bőre. Hagyom magam rádumálni egy chai-ra, legalább történik vmi... Össze-vissza sikátorokon eljutunk a családi üzletbe. Útközben crazy cow, első amit látok, békés testvéreitől eltérően neki akar menni a motorunknak. Vicces, de le kell szálljak míg megfordulunk...a tehén a nyomunkban, de győz a motorizáció. Az ékszerüzlet, ami családi vállalkozás (mi más lenne) zárva, mert péntek, munkaszüneti nap van. Kiderül, hogy új ismerösöm ugyanúgy túrista mint mi. Itt a nagybátya él. Ő Punjab-ból való, de szüleinek Bombay-ban van a rezidenciájuk. Mégis nagyrészt Spanyolországban élnek az üzlet miatt. Van ott is egy üzemük, valamint még pár India különböző részein. Ő London-ban tanul, de most inditja a saját kis vállalkozását. Ami nagyjából ugyanaz mint a szüleié, csak hozzá csordogál majd be a zsé. Nem igazán értem hogy jövök a képbe... Beszélgetünk, teázunk, majd új "barátom" eldob a viztározóhoz a város szélén, ahová eredetileg indultam. Mert oda 5-kor kell menni (mit is gondoltam!), nagybátja minden nap akkor megy és onnan nézni a naplementét...
Víz csak a legalján, szárazság van. Amikor esik 3-4 méterrel magasabb a vízszint. Igy értelmet nyernek a fallal körülvett szigetek a kiszáradt meder közepén. Túristák csoportosulnak a parton. Elöttük a sekély vízben harcsák nyüzsögnek, egy-egy bedobott keksz percekig a víz szinén tatja őket. A partról fotózó bácsi meséli, ő a helyi lapnak ír és egy kobor kutyát akar lencse végre kapni mikor kifog egy halat. Gyakran megesik szerinte. A parton szeméthegyek. Biztatom, idővel változik, de azt mondja nem, mert itt mindig ilyen volt és ilyen is lesz. Mindaddig míg az emberek nagyrésze írni, olvasni se tud, nem nagyon lehet nekik elmagyarázni miért baj, ha minden ott esik ki a kezükből ahol már nincs rá szükség, vagy miért ne köpjenek az utcára, fehér falra ott és akkor amikor jól esik. S)
2010. február 13. Jaisalmer, Rajasthan
Diétás tetőteraszos reggeli ébredező városban. Indiai városok később kelnek, mint magyarok, viszont tovább vannak ébren este. Reggel 9-kor még fura, viharelőtti nyugalom, üzletek épp csak kezdenek kinyitni, szent teheneket kevesebb riksa és motor kerülgeti. Jobbulás erőpróbájaként ma bemerészkedünk fortba. Pici aranysárga utcák sok német turistacsoporttal és "good-quality-best-price" üzlettel. Ha már itt tartunk, Jaisalmer is inkább money, mint friendship. Igazság szerint India must-to-see állama megcsömörleni látszik a sok nyugati madame-tól és sir-től, nehéz már nekik tényleg friendship oldalról közelíteni hozzánk.. Én mindenesetre már megfogadtam, hogy nem veszek semmit olyantól, aki azzal kezdi, hogy "from which country?", nekem valami eredetibb kell. Ma egy srác azt válaszolta a Hungary-re, hogy ha éhes vagyok, vegyek egy chapatit (kenyeret)...Jaisalmerben a szent tehenek is sokkal frusztráltabbnak tűnnek a többi városban megismert béketűrő társaiknál. Mondjuk biztos én is frusztrált lennék, ha szentségem ellenére papírt meg műanyagot kéne ennem a szemétből.
Este Mamma mia a tv-ben. Ugye, hogy nem is olyan rossz hely ez :-)?
(Ma Rahul-al vacsorázom, míg J otthon írogat. Vele ismerkedtem meg tegnap, ma pedig próbálom kideríteni mire hajt a srác. Konkluzió: 1. unatkozik, mivel Europában él, a helyiek nem érdekesek neki. 2. A közeljövőben "Kelet-Europában" fog utazgatni és most ismeretséget gyűjt. S)
2010. február 8., hétfő
2010. január 31. Ahmadabad, Gujarat
Reggel hashajtás reményében banán és szarvangasana kombinációja, majd újabb lehetetlen küldetés buszállomáson, 34-es számot keressük, gujarati írásjelek mindhenhol. Mai önkéntes vezetőnk joggal pályázhat Indiában indított friendship-versenyünk aranyérmese pozíciójára. Igaz, hogy 34-es buszt ő sem találja, és bár 20 éve lakik Ahmedabadban, még sosem járt általunk keresett látnivalónál (bíztató...), de hősisesen kalauzol minket, egyik buszról másikra szállunk, kicsit félek, amikpr gyanús külvárosokon riksázunk át hármasban, de cél (Dada Hari Wav) végül meglesz. Fiú útközben látványosan beleszeter S.-ba és meghív minket az anyukájához ebédre, mi meg lányos zavarunkban elfogadjuk. Újabb riksázás hármasban, már fogalmunk sincs róla, hol járunk, de fiú tényleg hazavisz. Lakótelepszerű külváros pici szobájában nagy rumli és kisegér. Szerencsére annyira el vagyok foglalva előbbivel, hogy utóbbit csak S. veszi észre.. Ebéd előtt tejes teát kapunk és tuti receptet, a tejben megfőzött feketeteához csészénként egy szem kardamomot ad vendéglátónk, ettől olyan különleges az íze. Az ebéd a mama által készített kicheri, mindig szerettem volna megkóstolni, de étteremben még sehol nem láttam. Lassan friendship titkát is megfejtjük, fiú ugyanis biliárdozni visz, amihez gondosan átöltözik, bezselézi a haját, és útközben jól körbemutogat minket mindenkinek. Összes szomszéddal kézfogás, minden havernak köszönés, ma mi vagyunk a műsor. Fiú nem egyszerű lerázása után hotelben eper uzsira, nem hiszek a szerencsémnek. Esti séta közben cipőbolt kirakatában plakáton hamisítatlan pesti villamos, háttérben Gellért-hegy és Szabadság szobor, cipőboltos bácsi meg nem érti, minek fényképezzük lelkesen a kirakatot. Éjszaka vonattal északra. Eddigi legsokkolóbb vonatút. Vonat meglepően kicsi, kedvenc upper bedünk is sokkal kisebb, mint eddigi vonatokon. Sehol a megszokott tömeg, árusok hada helyett csak egy-két utitárs. Úgy tűnik "személyvonatra" tévedtünk, mert az alig több, mint 200 km-es utat 8 óra alatt tesszük meg! Amikor köpcös kisember ideges körberohan, kérdezi, hogy láttunk-e itt még valakit, és becsukja az ablakokat "just for safety reason", akkor már kezdek megijedni. Aztán elképzelt gyilkos mégsem jön éjjel, csak a rég nem tapasztalt jeges hideg. Hálózsák életetment, alig várom, hogy Udaipurba érjünk.
2010. február 1. Udaipur, Rajasthan
Hajnali riksázás szűk sikátorokon át dimbes-dombos városban szállásra. Megint megfogjuk Isten lábát, szuper szoba (igazábó két szoba) fürdőszobával féláron, mert olcsóbb csak holnap szabadul fel, majd akkor átköltözünk. Tetőteraszos tükörtojásreggelitől a mennyben érzem magam, közben kilátás Lake Picolán úszó maharaja palotára és city palace-ra. Udaipur egyszerűen gyönyörű, nem nyüzsgő, mint Mumbai, nem trópusi, mint Goa, és nem bolond, mint Ahmadabad, hanem egyszerűen szépséges. Rajasthan sokkal gazdagabb is többi államnál, köszönhetően maharaják örökségének.
Újabb államban vagyunk, újabb kérdés: friendship vagy money? Egyelőre sajnos money. Alig indulnuk város felfedezésére, máris műfriendship, itt tényleg mindenki vágja a "Hungary"-ra, hogy "Á, Budapest! Beautiful little country!" és persze már hív is be a boltjába. Ahmadabadban senki nem tudta, az valahogy őszintébbnek tűnt. Itt rengeteg turista, lehúzás szag a levegőben. Lonely átver, kinézett étterem tényleg rooftop (mint az összes a városban), de kilátásért fizethetsz háromszor annyit, mint eddigi helyeken, és kaja se túl jó. Hadatüzenünk udaipuri rooftop-oknak, és mától utcán kajálunk! Jó döntés!
Hotel tényleg szuper, és szép, de házinénink és házibácsink is magasfokon űzi a lehúzást, közös (ismét kék) vödrös fürdéshez esténként melegvizet adnak el 7-ért. Eddig jól elvoltam mindenhol hidegvízzel, de itt hűvösek az esték és a hajnalok, beruházunk melegvízbe.
2010. február 2. Udaipur, Rajasthan
Reggeli tetőteraszon felejthetetlen, a korláton mókusok szaladgálnak, és szabadon repkednek körülöttünk a papagájok. A terszról a tóban úszó egykori hófehér maharajapalotára látok, állítólag a világ legjobb szállodájává választották 2009-ben. Rálátni a vörös szőnyegre, amin felkísérik a vendégeket Nem irígylem őket. Nagyon boldog vagyok, mert reggeli közben ugyanazt a gyönyörűséget látom, mint ők, rám is süt a nap, és napi 300 Ft-ért tóra néz a szobám, ki se kell mennem, ha látni akarom a naplementét. Pihis nap, városban rekord mennyiségű tehén és sok jó könyvesbolt.
Tegnapi hadüzenetet betartva csak utcán kajálunk, minden finom és olcsó, ráadásul nagyon vicces utcán, kis sámlin enni! Nagyon tetszik, hogy ahány városban jártunk eddig, annyiféle utcai kaját árultak, de egy városban általában mindenki ugyanolyat készít. Kíváncsian várom a többi várost, a többi ízt.
2010. február 3. Udaipur, Rajasthan
Délelőtt félnapos piactúra. Kezdem belátni, hogy jobb, ha S.-ra hagyom a navigálást. Általában fogalma sincs a városokról, én bújom a könyvet, ő meg valami belső sugallattól vezérelve csak úgy elindul és odatalál a legeldugottabb bazárokhoz, "kiszagolja" a zöldségpiacokat. Televásároljuk magunkat friss zöldséggel és gyömölccsel, imádom. A banánchips itt sós.
21. század modern gyermekeiként simán elfogadjuk vödörből fürdést, de nem tudunk napirendre térni afelett, hogy a szobában nics konnektor. Nem tudjuk feltölteni elektromos kütyüjinket, elszakadunk külvilágtól, segítség!!!
2010. február 4. Udaipur, Rajasthan
Imádott teraszreggeli után jó kis túra, tó és paloták most más nézőpontból, aztán libegőzés. Kis piros bódéban hegygerincre repítenek bennünket, ahonnan valami őrületes kilátos nyílik az egész városra, a tavakra és a palotákra. Hegyen kis templom nagy plüssoroszlánnal, S. mókusokkal barátkozik. Tó körül úgy tevegelnek a turisták, mint amikor otthon szerencsétlen pónilovon viszik körbe-körbe a gyerekeket május 1-én (vagy az már nem szokás?)
Hazafelé bácsi majmokat etet az utcán, nekünk is ad a kekszből, egész majomcsalád sereglik körénk, ijesztően értelmes képet vágnek.
S. hirtelen ötlettől vezérelve elfogadja 1000 éves fodrászbácsi invitálását, és szó szerint nyiratkozásra adja a fejét. Bácsi nem 40 éve van a szakmában, hanem legalább 70! A nagyon precíz hajvágáshoz egész szolgáltatáscsomag jár. Először csak S. fejét masszírozza, aztán a vállát, majd a hátát, és a karjait. Mikor a kézfejeknél jár, már látom a rémületet S. szemében, de itt hál Istennek megáll. Nagyon örül első magyar vendégének, megígérjük, hogy elküldjük neki a készített fényképet postán. Az a helyzet, hogy ha mindenkinek elküldenénk a róla készített képet, akinek eddig meg kellett ígérnünk, otthon rögtön csődbemennénk. Fodrászbácsinak viszont biztosan elküldjük, mert akkor S. is kikerül kis üzlet falán lévő tablóra.
2010. február 5. Udaipur, Rajasthan
Délelőtt buszjegyvásárlás, innen nem megy vonat Jodhpurba. Holnap reggel indulunk. Utolsó ebéd udaipuri tetőn, ez a hely biztos hiányozni fog. Délutáni sétán jógival beszélgetünk, sajnos az órájára már nem tudunk visszérni, kár. Bár kicsit besérülök, amikor azt mondja, hogy az Iyengar jóga csak utánzat... S. szülinapi ajándékot kap, pedig hol van még a február vége :-) Utolsó estére már unjuk házibácsiék túlzott odafigyelését, erre házinénitől édességet kapunk ajándékba.
Jó drágán mostaunk, ráadásul S. szerint tuti, hogy cuccot a folyóban mosták, mert folyószaga van.
Boldog névnapot, Banyó!
2010. február 6. Jodhpur, Rajasthan
Korai kelés és első távolsági busz élmény. Busz elég szakadt, és jóval többen vagyunk rajta a kelleténél, a folyosó állóhelyeit benszülött potyázók töltik meg, egész úton megy a veszekedés (egyébként csak beszélgetnek, de tényleg mindig olyan, mintha veszekednének!), és bömbölnek a gyerekek. 6 órás kaland egysávos utakon megvisel. Mire Jodhpurba érünk, hegyek eltűnnek, meg fák is, kősivatagon döcögünk át, idő egyre forróbb.
Riksa szállásra, minden riksás idegbeteg. Hotelben alkudozás már csípőből. Szoba meglepően nagy, vagyis nem csak egy jógaszőnyeg fér el egyszerre, hanem kettő is, és konnektor-probléma is megoldódik, kettő is van a falon! Közös fürdőszobában wc kérdés megoldására furfangos helyiek angol, és hagyományos "guggolós" alkalmatosságot is elhelyeztek, okos. Ráadásul nyoma sincs vödörnek, mert zuhanyzóból jön víz, meleg. Egyetlen szépséghiba az őrült hangzavar, szobánk az óváros egy szűk, de annál forgalmasabb kis utcájára néz, ahol megfejthetetlen okból valamilyen felvonulási útvonal halad át. Ezek imádnak felvonulni! Először lovon ülő felcicomázott, unott képű fiúból arra következtetünk, hogy ő a vőlegény, és ez egy esküvő,de aztán jön naponta vagy 3-4 ilyen menet, függetlenül napszaktól, nem csak hétvégén, és van, ahol egyszerre több "vőlegény-t" is körbetáncolnak. Nem értjük. Csak azt tudjuk, hogy amikor közteleg a dobpergés meg petárdák durrognak, ki kell menni a teraszra, kezdődik a műsor. Magyar lakzi ehhez képest babazsúr.
2010. február 7. Jodhpur, Rajasthan
Reggeli Jodhpur egyik legfelkapottabb kiszolgáló egységében. Omlett Shop nem véletlen olyan híres, a városban már hamisítják is! Piac bejáratánál lévő forgatagban két műanyag hokedlit kapunk, meg rendes étlapot ott, az út szélén. Bácsi nagyon büszke a helyre, vendégkönyvet mutat magyar bejegyzéssel, mi pedig magyar srácra hallgatva masala cheese omlettet kérünk. Degeszre esszük magunkat 100 ft-ért. Újságcikk szerint bácsi 1970 óta minden nap több száz tojást süt itt meg, csak ehhez ért, de ehhez nagyon.
Városfelfedezés erőd lábainál, szűk sikátorok, és némi cslódás, a hírs "kék város" annyira azért nem kék, legalábbis lehetne kékebb is... Utcai kaja itt is nagyon jó, coconut lassitól némi hasmenés. Flóra megfogalmazásával élve: nem könnyű itt megtalálni érzékeny egyensúlyt szorulás és fosás között... azért igyekszünk.
Mérleg: 25 nap, 5 város, 4 állam, 7 ágy. Hirtelen érzés, hogy kezdem megérteni, miről szól ez az egész utazás dolog. Tanuljuk mindenhol otthonérezni magunkat, hogy aztán megtanuljuk azt is, hogyan kell mindig továbbállni. Minden városba megszeretek valamit. Minden kis szobánkat otthonunknak érzem, mikor leterítem a jógaszőnyegemet, és amikor egész napos bazártúra után koszosan és hullafáradtan hazaérünk. Amikor menni kell, mindig fáj kicsit a szívem, hogy aztán 1-2 nap múlva szeressem ugyanúgy (vagy máshogy) a következő helyet is.
(Azért van ami hiányzik... a hétköznapok csendes bája, az iroda reggeli ritmusa, a megszokott "szeretem" arcok a cégtől... a rögzítéssel párban járó eszmecserék. A szokásos értelmes-értelmetlen e-mailek, célzott és körtelefonok. Még a "jelentéktelen-fontos" dolgok is, ami körül a "benti" világ forog...
Az otthoni családi hétvégék, Mátéval hármasban a szokásos útjaink...barátok, haverok, ha mégoly ritkán is látja őket az ember.
Rengeteg dolog...S)
2010.február 8. Jodhpur, Rajasthan
Első nap Indiában, amikor egész nap felhős az ég, és első nap, hogy nem szeretem Indiát. Ma nem szeretem Indiát, ma nem szeretem Jodhpurt. Ugye ennyit azért megengedhetek magamnak, hogy csak egyetlen napig ne szeressem? Ma nem szeretem, a nyüzsgést, a hangokat és a szagokat, ma nem szeretem, hogy az utcán minden pillanatban elcsaphat egy riksás vagy egy motoros. Ma nem szeretek S. mögött menni, ma mennék inkább mellette.
Ma sokmindent nem szeretek, amit holnap szeretni fogok megint.
Szerdán reggel indulunk vonattal Jaisalmerbe, át a hatalmas Thar sivatagon, el egészen a pakisztáni határig. Izgi lesz.
Reggel hashajtás reményében banán és szarvangasana kombinációja, majd újabb lehetetlen küldetés buszállomáson, 34-es számot keressük, gujarati írásjelek mindhenhol. Mai önkéntes vezetőnk joggal pályázhat Indiában indított friendship-versenyünk aranyérmese pozíciójára. Igaz, hogy 34-es buszt ő sem találja, és bár 20 éve lakik Ahmedabadban, még sosem járt általunk keresett látnivalónál (bíztató...), de hősisesen kalauzol minket, egyik buszról másikra szállunk, kicsit félek, amikpr gyanús külvárosokon riksázunk át hármasban, de cél (Dada Hari Wav) végül meglesz. Fiú útközben látványosan beleszeter S.-ba és meghív minket az anyukájához ebédre, mi meg lányos zavarunkban elfogadjuk. Újabb riksázás hármasban, már fogalmunk sincs róla, hol járunk, de fiú tényleg hazavisz. Lakótelepszerű külváros pici szobájában nagy rumli és kisegér. Szerencsére annyira el vagyok foglalva előbbivel, hogy utóbbit csak S. veszi észre.. Ebéd előtt tejes teát kapunk és tuti receptet, a tejben megfőzött feketeteához csészénként egy szem kardamomot ad vendéglátónk, ettől olyan különleges az íze. Az ebéd a mama által készített kicheri, mindig szerettem volna megkóstolni, de étteremben még sehol nem láttam. Lassan friendship titkát is megfejtjük, fiú ugyanis biliárdozni visz, amihez gondosan átöltözik, bezselézi a haját, és útközben jól körbemutogat minket mindenkinek. Összes szomszéddal kézfogás, minden havernak köszönés, ma mi vagyunk a műsor. Fiú nem egyszerű lerázása után hotelben eper uzsira, nem hiszek a szerencsémnek. Esti séta közben cipőbolt kirakatában plakáton hamisítatlan pesti villamos, háttérben Gellért-hegy és Szabadság szobor, cipőboltos bácsi meg nem érti, minek fényképezzük lelkesen a kirakatot. Éjszaka vonattal északra. Eddigi legsokkolóbb vonatút. Vonat meglepően kicsi, kedvenc upper bedünk is sokkal kisebb, mint eddigi vonatokon. Sehol a megszokott tömeg, árusok hada helyett csak egy-két utitárs. Úgy tűnik "személyvonatra" tévedtünk, mert az alig több, mint 200 km-es utat 8 óra alatt tesszük meg! Amikor köpcös kisember ideges körberohan, kérdezi, hogy láttunk-e itt még valakit, és becsukja az ablakokat "just for safety reason", akkor már kezdek megijedni. Aztán elképzelt gyilkos mégsem jön éjjel, csak a rég nem tapasztalt jeges hideg. Hálózsák életetment, alig várom, hogy Udaipurba érjünk.
2010. február 1. Udaipur, Rajasthan
Hajnali riksázás szűk sikátorokon át dimbes-dombos városban szállásra. Megint megfogjuk Isten lábát, szuper szoba (igazábó két szoba) fürdőszobával féláron, mert olcsóbb csak holnap szabadul fel, majd akkor átköltözünk. Tetőteraszos tükörtojásreggelitől a mennyben érzem magam, közben kilátás Lake Picolán úszó maharaja palotára és city palace-ra. Udaipur egyszerűen gyönyörű, nem nyüzsgő, mint Mumbai, nem trópusi, mint Goa, és nem bolond, mint Ahmadabad, hanem egyszerűen szépséges. Rajasthan sokkal gazdagabb is többi államnál, köszönhetően maharaják örökségének.
Újabb államban vagyunk, újabb kérdés: friendship vagy money? Egyelőre sajnos money. Alig indulnuk város felfedezésére, máris műfriendship, itt tényleg mindenki vágja a "Hungary"-ra, hogy "Á, Budapest! Beautiful little country!" és persze már hív is be a boltjába. Ahmadabadban senki nem tudta, az valahogy őszintébbnek tűnt. Itt rengeteg turista, lehúzás szag a levegőben. Lonely átver, kinézett étterem tényleg rooftop (mint az összes a városban), de kilátásért fizethetsz háromszor annyit, mint eddigi helyeken, és kaja se túl jó. Hadatüzenünk udaipuri rooftop-oknak, és mától utcán kajálunk! Jó döntés!
Hotel tényleg szuper, és szép, de házinénink és házibácsink is magasfokon űzi a lehúzást, közös (ismét kék) vödrös fürdéshez esténként melegvizet adnak el 7-ért. Eddig jól elvoltam mindenhol hidegvízzel, de itt hűvösek az esték és a hajnalok, beruházunk melegvízbe.
2010. február 2. Udaipur, Rajasthan
Reggeli tetőteraszon felejthetetlen, a korláton mókusok szaladgálnak, és szabadon repkednek körülöttünk a papagájok. A terszról a tóban úszó egykori hófehér maharajapalotára látok, állítólag a világ legjobb szállodájává választották 2009-ben. Rálátni a vörös szőnyegre, amin felkísérik a vendégeket Nem irígylem őket. Nagyon boldog vagyok, mert reggeli közben ugyanazt a gyönyörűséget látom, mint ők, rám is süt a nap, és napi 300 Ft-ért tóra néz a szobám, ki se kell mennem, ha látni akarom a naplementét. Pihis nap, városban rekord mennyiségű tehén és sok jó könyvesbolt.
Tegnapi hadüzenetet betartva csak utcán kajálunk, minden finom és olcsó, ráadásul nagyon vicces utcán, kis sámlin enni! Nagyon tetszik, hogy ahány városban jártunk eddig, annyiféle utcai kaját árultak, de egy városban általában mindenki ugyanolyat készít. Kíváncsian várom a többi várost, a többi ízt.
2010. február 3. Udaipur, Rajasthan
Délelőtt félnapos piactúra. Kezdem belátni, hogy jobb, ha S.-ra hagyom a navigálást. Általában fogalma sincs a városokról, én bújom a könyvet, ő meg valami belső sugallattól vezérelve csak úgy elindul és odatalál a legeldugottabb bazárokhoz, "kiszagolja" a zöldségpiacokat. Televásároljuk magunkat friss zöldséggel és gyömölccsel, imádom. A banánchips itt sós.
21. század modern gyermekeiként simán elfogadjuk vödörből fürdést, de nem tudunk napirendre térni afelett, hogy a szobában nics konnektor. Nem tudjuk feltölteni elektromos kütyüjinket, elszakadunk külvilágtól, segítség!!!
2010. február 4. Udaipur, Rajasthan
Imádott teraszreggeli után jó kis túra, tó és paloták most más nézőpontból, aztán libegőzés. Kis piros bódéban hegygerincre repítenek bennünket, ahonnan valami őrületes kilátos nyílik az egész városra, a tavakra és a palotákra. Hegyen kis templom nagy plüssoroszlánnal, S. mókusokkal barátkozik. Tó körül úgy tevegelnek a turisták, mint amikor otthon szerencsétlen pónilovon viszik körbe-körbe a gyerekeket május 1-én (vagy az már nem szokás?)
Hazafelé bácsi majmokat etet az utcán, nekünk is ad a kekszből, egész majomcsalád sereglik körénk, ijesztően értelmes képet vágnek.
S. hirtelen ötlettől vezérelve elfogadja 1000 éves fodrászbácsi invitálását, és szó szerint nyiratkozásra adja a fejét. Bácsi nem 40 éve van a szakmában, hanem legalább 70! A nagyon precíz hajvágáshoz egész szolgáltatáscsomag jár. Először csak S. fejét masszírozza, aztán a vállát, majd a hátát, és a karjait. Mikor a kézfejeknél jár, már látom a rémületet S. szemében, de itt hál Istennek megáll. Nagyon örül első magyar vendégének, megígérjük, hogy elküldjük neki a készített fényképet postán. Az a helyzet, hogy ha mindenkinek elküldenénk a róla készített képet, akinek eddig meg kellett ígérnünk, otthon rögtön csődbemennénk. Fodrászbácsinak viszont biztosan elküldjük, mert akkor S. is kikerül kis üzlet falán lévő tablóra.
2010. február 5. Udaipur, Rajasthan
Délelőtt buszjegyvásárlás, innen nem megy vonat Jodhpurba. Holnap reggel indulunk. Utolsó ebéd udaipuri tetőn, ez a hely biztos hiányozni fog. Délutáni sétán jógival beszélgetünk, sajnos az órájára már nem tudunk visszérni, kár. Bár kicsit besérülök, amikor azt mondja, hogy az Iyengar jóga csak utánzat... S. szülinapi ajándékot kap, pedig hol van még a február vége :-) Utolsó estére már unjuk házibácsiék túlzott odafigyelését, erre házinénitől édességet kapunk ajándékba.
Jó drágán mostaunk, ráadásul S. szerint tuti, hogy cuccot a folyóban mosták, mert folyószaga van.
Boldog névnapot, Banyó!
2010. február 6. Jodhpur, Rajasthan
Korai kelés és első távolsági busz élmény. Busz elég szakadt, és jóval többen vagyunk rajta a kelleténél, a folyosó állóhelyeit benszülött potyázók töltik meg, egész úton megy a veszekedés (egyébként csak beszélgetnek, de tényleg mindig olyan, mintha veszekednének!), és bömbölnek a gyerekek. 6 órás kaland egysávos utakon megvisel. Mire Jodhpurba érünk, hegyek eltűnnek, meg fák is, kősivatagon döcögünk át, idő egyre forróbb.
Riksa szállásra, minden riksás idegbeteg. Hotelben alkudozás már csípőből. Szoba meglepően nagy, vagyis nem csak egy jógaszőnyeg fér el egyszerre, hanem kettő is, és konnektor-probléma is megoldódik, kettő is van a falon! Közös fürdőszobában wc kérdés megoldására furfangos helyiek angol, és hagyományos "guggolós" alkalmatosságot is elhelyeztek, okos. Ráadásul nyoma sincs vödörnek, mert zuhanyzóból jön víz, meleg. Egyetlen szépséghiba az őrült hangzavar, szobánk az óváros egy szűk, de annál forgalmasabb kis utcájára néz, ahol megfejthetetlen okból valamilyen felvonulási útvonal halad át. Ezek imádnak felvonulni! Először lovon ülő felcicomázott, unott képű fiúból arra következtetünk, hogy ő a vőlegény, és ez egy esküvő,de aztán jön naponta vagy 3-4 ilyen menet, függetlenül napszaktól, nem csak hétvégén, és van, ahol egyszerre több "vőlegény-t" is körbetáncolnak. Nem értjük. Csak azt tudjuk, hogy amikor közteleg a dobpergés meg petárdák durrognak, ki kell menni a teraszra, kezdődik a műsor. Magyar lakzi ehhez képest babazsúr.
2010. február 7. Jodhpur, Rajasthan
Reggeli Jodhpur egyik legfelkapottabb kiszolgáló egységében. Omlett Shop nem véletlen olyan híres, a városban már hamisítják is! Piac bejáratánál lévő forgatagban két műanyag hokedlit kapunk, meg rendes étlapot ott, az út szélén. Bácsi nagyon büszke a helyre, vendégkönyvet mutat magyar bejegyzéssel, mi pedig magyar srácra hallgatva masala cheese omlettet kérünk. Degeszre esszük magunkat 100 ft-ért. Újságcikk szerint bácsi 1970 óta minden nap több száz tojást süt itt meg, csak ehhez ért, de ehhez nagyon.
Városfelfedezés erőd lábainál, szűk sikátorok, és némi cslódás, a hírs "kék város" annyira azért nem kék, legalábbis lehetne kékebb is... Utcai kaja itt is nagyon jó, coconut lassitól némi hasmenés. Flóra megfogalmazásával élve: nem könnyű itt megtalálni érzékeny egyensúlyt szorulás és fosás között... azért igyekszünk.
Mérleg: 25 nap, 5 város, 4 állam, 7 ágy. Hirtelen érzés, hogy kezdem megérteni, miről szól ez az egész utazás dolog. Tanuljuk mindenhol otthonérezni magunkat, hogy aztán megtanuljuk azt is, hogyan kell mindig továbbállni. Minden városba megszeretek valamit. Minden kis szobánkat otthonunknak érzem, mikor leterítem a jógaszőnyegemet, és amikor egész napos bazártúra után koszosan és hullafáradtan hazaérünk. Amikor menni kell, mindig fáj kicsit a szívem, hogy aztán 1-2 nap múlva szeressem ugyanúgy (vagy máshogy) a következő helyet is.
(Azért van ami hiányzik... a hétköznapok csendes bája, az iroda reggeli ritmusa, a megszokott "szeretem" arcok a cégtől... a rögzítéssel párban járó eszmecserék. A szokásos értelmes-értelmetlen e-mailek, célzott és körtelefonok. Még a "jelentéktelen-fontos" dolgok is, ami körül a "benti" világ forog...
Az otthoni családi hétvégék, Mátéval hármasban a szokásos útjaink...barátok, haverok, ha mégoly ritkán is látja őket az ember.
Rengeteg dolog...S)
2010.február 8. Jodhpur, Rajasthan
Első nap Indiában, amikor egész nap felhős az ég, és első nap, hogy nem szeretem Indiát. Ma nem szeretem Indiát, ma nem szeretem Jodhpurt. Ugye ennyit azért megengedhetek magamnak, hogy csak egyetlen napig ne szeressem? Ma nem szeretem, a nyüzsgést, a hangokat és a szagokat, ma nem szeretem, hogy az utcán minden pillanatban elcsaphat egy riksás vagy egy motoros. Ma nem szeretek S. mögött menni, ma mennék inkább mellette.
Ma sokmindent nem szeretek, amit holnap szeretni fogok megint.
Szerdán reggel indulunk vonattal Jaisalmerbe, át a hatalmas Thar sivatagon, el egészen a pakisztáni határig. Izgi lesz.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)